Kalotaszeg népviseletben

2019. július 16., kedd, Magazin

Az elmúlt hétvégén immár harmadik alkalommal tartották meg a népviselet ünnepeként is ismert Kalotaszegi Magyar Napokat Bánffyhunyadon. A rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson a kalotaszegi magyaroknak népviseletük, hagyományaik bemutatására, és szórakozási lehetőséget is biztosítson számukra.

Kalotaszeg 24 településének népviseletbe öltözött hagyományőrzői szavalták vasárnap Bánffyhunyadon közösen Ady Endre Karácsony című versének egyik részletét. „Kalotaszeg olyan, mint minden igazi nagy művészi alkotás: nem kirakatba való, tömeget vonzó reklámáru, de csak a hozzáértőnek és csak egy idő múlva leplezi le a maga igazi, nagy szépségeit. És csak annak, aki e szépségek forrásához, lelkéhez tud hozzáférni, aki megérti annak harmóniáját, logikus szervezettségét, következetes összefüggéseit. És ez a szépség sajátságosan magyar” – idézte Kós Károly gondolatait Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos köszöntőjében. A háromnapos rendezvénysorozat keretében kiállításon mutatták be a XXIV. Kalotaszegi Alkotótáborban született festményeket, Szabó Zsolt a Sztánai füzetek legújabb példányát mutatta be, s ismertették Péntek Tímea Kalotaszeg szíve: Körösfő című könyvét és Kacsirek Ottó András Átszivárgás című verseskötetét. Volt foci, kötélhúzás, családi vetélkedő, esténként konceretek tarkították a műsort a Barcsay-kertben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 762
szavazógép
2019-07-16: Sport - :

Közösen rendezik az Európa-bajnokságot (Kosárlabda)

Franciaországban és Spanyolországban rendezik meg 2021-ben a női kosárlabda-Európa-bajnokságot – döntött tegnap a nemzetközi szövetség (FIBA). A rendezésért még Svédország és Ukrajna volt versenyben.
2019-07-16: Magazin - :

Az első magyar vasútvonal átadása (1846. július 15.)

1846. július 15-én adták át Magyarország első vasútvonalát, mely két év munkája nyomán, a Magyar Középponti Vasúttársaság irányításával, Pest és Vác városa között készült el. Az első – magántőkéből épített – vonalat hamarosan követte a Pest–Szolnok vasút megépítése, hogy aztán a neoabszolutizmus, majd a dualizmus idején folytatott építkezések nyomán a sínek a századfordulóra behálózzák a teljes történelmi Magyarországot.