A gyengék között is a leggyengébbek közé tartozott viszont az a Carmen Dan, aki tegnap önként jelentette be távozását, mielőtt a szociáldemokraták ügyvezető elnöksége menesztéséről dönthetett volna. És ugyancsak a legrosszabb teljesítményt felmutató kormánytagok közé került Teodor Meleșcanu is, akitől a liberális-demokraták vonták meg a politikai támogatást.

Carmen Dan belügyér nevéhez annyi botrány fűződik, hogy felsorolni is nehéz, ezek közül kiemelkedik azonban kettő: a tavaly augusztusi diaszpóra-tüntetés erőszakos szétverése és a számunkra leginkább fájó, az úzvölgyi botrányos temetőfoglalás, amely nagyon könnyen még inkább elfajulhatott volna, ha a magyar sírok védelmében megjelent magyarok nem tanúsítanak hihetetlen önmérsékletet és fegyelmet. Az úzvölgyi erőszakos jelenetek után Carmen Dan attól sem riadt vissza, hogy olyan szemenszedett hazugságokkal rukkoljon elő, miszerint román és magyar szélsőségesek voltak jelen, de a csendőrség uralta a helyzetet, és nem történt semmiféle incidens. Mégsem ez a botrány pecsételte meg a sorsát, s még csak nem is az európai parlamenti választások és a népszavazás szervezési hiányosságai miatt kellett mennie: a bukaresti sajtó szerint legfőbb bűne, hogy Liviu Dragnea embere, Viorica Dăncilă pedig igyekszik szabadulni volt főnöke bizalmasaitól.

Bármi legyen is távozásának valódi oka, annyit bizton állíthatunk: egyáltalán nem kár érte, és rá talán még az is érvényes, hogy szinte mindegy, ki követi, rosszabb már úgysem lehet.

Ha Carmen Dannal szemben nem is volt senkinek különösebb elvárása, csalódást okozott viszont Teodor Meleșcanu teljesítménye a külügyminisztérium élén. A majd minden pártot és titkosszolgálatot megjárt rutinos karrierdiplomata korábban is vezette már a bukaresti diplomáciát – mostani mandátuma alatt viszont olyan fokú káosz uralta a román külpolitikát, mint talán még soha. Egyik napról a másikra egymásnak homlokegyenest ellentmondó állásfoglalások születtek fontos világpolitikai események kapcsán, Románia ide-oda csapódott, és még hagyományos szövetségeseivel is sikerült rontania viszonyát. Ugyanilyen kaotikus megnyilvánulások jellemezték a Magyarországgal való kapcsolatot is: némely kiegyensúlyozottabb megnyilvánulást szinte azonnal követett valamiféle nyílt vagy burkoltan magyarellenes állásfoglalás, így aztán az egykor jó államközi viszony továbbra is fagyos, mindez pedig óhatatlanul kihat a romániai magyarság helyzetére is.

Sírni azért Meleșcanu után sem kell – kérdés azonban, hogy a tisztségre jelölt Ramona Mănescu képes lesz-e irányt szabni Románia külpolitikájának és változtatni a Magyarországgal való viszonyon.