Nemrég járt le a Pro Economica Alapítvány által meghirdetett pályázat iratcsomóinak leadási határideje, jogi és magánszemélyek vissza nem térítendő támogatást igényelhettek mezőgazdasági erőgépek (traktorok) és kapcsolható eszközök, a termelésben használt berendezések, gépek, felszerelések beszerzésére, de pénzt kérhettek oltványok, csemeték és tenyészállatok vásárlására is. A pályázatokról Kozma Mónikát, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
– Hány gazda regisztrált a Pro Economica által meghirdetett, Székelyföldet érintő pályázatra?
– A kis összegű, vissza nem térítendő székelyföldi mezőgazdasági támogatásokat nyújtó program megnyitása után szinte azonnal több mint tízezren jelentkeztek be, innen is látszott, hogy milyen nagy várakozás előzte meg annak meghirdetését.
– Hányan nyújtottak be pályázatot?
– Több mint ötezren, ez meghaladja azt a számot, amellyel a program előkészítésekor számoltunk, az igényelt támogatási összeg pedig meghaladja a kiírásban rendelkezésre álló pénzügyi keretet.
– Hány gazda pályázott magánszemélyként, hányan jogi vagy engedélyezett személyként?
– Az adatok szerint a pályázók 20 százaléka jogi személy és mintegy 79 százaléka magánszemély.
– Román nemzetiségű gazdák is éltek a pályázati lehetőséggel?
– Természetesen igen, bárki pályázhatott, a kiírás nem tesz különbséget nemzetiségi vagy etnikai szempont szerint.
– Mi a véleménye arról, hogy a pályázatban beszállítóként részt vevő egyes kereskedők hirtelen akár 30 százalékkal is emelték áraikat?
– Nincs tudomásunk arról, hogy a kereskedők milyen elvek szerint jártak el. Alapítványunknak nincsen semmilyen jogi eszköze a szabadpiaci alapon szervezett cégek működésébe belelátni vagy a köztük lévő piaci versenyt ellenőrizni.
– Ha a rendelkezésre álló keretösszeg kevesebb, mint a formailag, tartalmilag jónak ítélt, pozitívan elbírált pályázatok által igényelt összeg, van-e lehetőség annak kiegészítésére?
– A leadott pályázatok számát látva egyértelmű, hogy az igényelt támogatási összeg meghaladta a kiírásban szereplő 131 millió lejt. A keretösszeg esetleges kiegészítéséről majd a pályázatok elbírálása és az eredményhirdetés után születhet döntés.
– Mikorra várható a pályázatok elbírálásának befejezése, az első finanszírozási szerződések megkötése?
– Ezt egyelőre nem tudjuk. A pályázatok formai elbírálása elkezdődött, hamarosan a hiánypótlásra is sor kerül, majd csak azt követően születik meg a végső döntés. Ez a folyamat pedig elhúzódhat, hiszen szükség van a pályázók hatékony együttműködésére is, ezért nem szeretnék időpontot mondani.
– A korábban meghirdetett – Maros-Mezőségben, Kolozs és Beszterce-Naszód megye egyes részein érvényes – pályázat révén rengeteg traktort vásároltak a gazdák. Ez a tendencia érvényes a székelyföldi megyéket érintő kiírás esetében is?
– A mezőgazdasági de minimis támogatásokat nyújtó program egyik fő célja pótolni azt a technológiai fejlesztési igényt, amelyet a székelyföldi gazdák jeleztek. Hiszen a mezőgazdaságból élők vagy az abban is dolgozók egyöntetűen elmondják, hogy az éves kiadások sorában általában utolsó helyen szerepel a géppark felújítása, minden más költség azonnali és fontosabb a mezőgazdaságban. Éppen ezért szerettünk volna egy olyan programot, amelynek keretében erre a nagyon fontos és hiányzó fejlesztésre kapnak támogatást a gazdák. Ez az igény tükröződik a székelyföldi megyékben is, hiszen a pályázók nagy része (73 százaléka) erőgépet és kapcsolható eszközöket szeretne vásárolni.
– Újdonságként jelent meg a gyümölcsösök korszerűsítésének, telepítésének a pályázaton keresztül történő finanszírozási lehetősége. Ez iránt mekkora volt az érdeklődés?
– A gyümölcsösök korszerűsítésére is volt igény, viszont eléggé kis számban (2 százalékban) pályáztak ebben a kategóriában. De hasznosnak gondoljuk ennek a területnek a fejlesztését is, és örülünk, hogy sok gazdának segíteni tudunk, s éltek is ezzel a lehetőséggel.
– Tenyészállatok vásárlására kértek finanszírozást a gazdák? Melyik állatfaj van túlsúlyban a pályázatokban?
– Tenyészállatok beszerzésére a pályázóknak kb. 8 százaléka tett le igénylést, arra jelenleg még nincs statisztikánk, hogy melyik állatfajok vannak túlsúlyban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.