A kormány csak a szociális partnerekkel való egyeztetést követően dönt a kilátásba helyezett gazdasági intézkedésekről – közölte Viorica Dăncilă miniszterelnök.
„Beszéltünk néhány gazdasági intézkedésről, ezek bevezetése előtt azonban párbeszédet akarunk az érintettekkel, kikérjük a véleményüket, egyeztetünk velük. Nem szeretnénk hirtelen döntéseket hozni. Az ilyen döntéseket a szociális partnerekkel való konzultációk után kell meghozni” – fogalmazott a kormányfő az Antena 3 televíziónak adott interjúban. Hozzátette, bármely döntés meghozatalakor „egyesek örülnek, mások kevésbé”, de fontos a párbeszéd, meg kell hallgatni mások véleményét, ugyanakkor el kell magyarázni az embereknek, milyen okból hozzák az intézkedéseket, „hogy megértsék, milyen irányba szeretnénk tartani”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.