Visszatérhet hivatalába Astrid Fodor nagyszebeni polgármester, miután a Szeben megyei törvényszék felfüggesztette a prefektus azon rendeletét, amellyel menesztette az elöljárót.
Adela Muntean prefektus arra hivatkozva függesztette fel tisztségéből Astrid Fodor nagyszebeni polgármestert, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében megerősítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (OFÜ) által az elöljáró esetében megállapított összeférhetetlenséget. Az ügynökség még 2015-ben állapított meg összeférhetetlenséget Astrid Fodor esetében, mivel 2012 és 2014 között az alpolgármesteri tisztséggel párhuzamosan tagja volt két nagyszebeni tanintézet igazgatótanácsának. Fodor azóta több ízben is elmagyarázta, hogy a jelzett időszakban helyi tanácsos volt, és az akkori törvények kötelezték, hogy helyi választott tisztségviselőként javadalmazással nem járó tagságot vállaljon az iskolák igazgatótanácsában. Astrid Fodor megtámadta az OFÜ jelentését a gyulafehérvári ítélőtáblánál, amely 2016 nyarán neki adott igazat, az OFÜ azonban fellebbezett a döntés ellen, és a legfelsőbb bíróság májusban az OFÜ-nek kedvező ítéletet hozott. Ennek alapján függesztette fel tisztségéből a prefektus a polgármestert. A Szeben megyei törvényszék tegnapi döntése nyomán Astrid Fodor visszatérhet a polgármesteri tisztségbe. Horaţiu Marin alprefektus ugyancsak tegnap közölte, hogy megfellebbezik a törvényszék döntését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.