Mégsem köz- és magán-együttműködésben, hanem kizárólag kormányzati forrásokból építik meg a Prahova megyei Comarnic és Brassó közötti autópályát – jelentette be tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A kormányfő azt mondta, leveszik a Comarnic–Brassó sztrádát a köz- és magán-együttműködésben megvalósuló projektek listájáról, mert a bonyolult eljárások és a túlzott bürokrácia késleltetné a kivitelezést. Hozzátette, indítványozta, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén nyilvánítsák „országos fontosságú” projektnek az autópálya megépítését, hogy mielőbb nekiláthassanak az építési munkálatoknak, amelyeket kormányzati forrásokból finanszíroznak majd. A miniszterelnök nem tudta megmondani, hogy ebben a formában mikor kezdhetik el a sztráda építését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.