Az ekcéma kialakulásánál rendkívül nagy szerepet játszik az öröklődés. Akinek a családjában volt ekcémás, annál nagyobb valószínűséggel fog kialakulni ez az elváltozás. Sajnos a megjelenése egyre korábbra tevődik, így nem ritka, hogy akár néhány hónapos csecsemőkkel kell megjelenni a bőrgyógyásznál.
Kialakulásában szerepet játszó tényezők
Természetesen az öröklődésen túl a mérsékelt éghajlati öv is egy hajlamosító tényező. Hiszen a bőr kiszárad, gyakran hámlik, ezután berepedezik. Ez általában nagyon viszket, amit ha vakarunk, még jobban kipirosodik, főleg a hajlatokban. Ez főleg a gyermekek életét keseríti meg, mert a viszkető részeket általában vakarják, így még több irritációnak teszik ki. Ezáltal az alvás is nehezebbé válik, emiatt pedig egyre többen keresik fel a bőrgyógyászatot, főleg a téli időszakban.
Nem meglepő módon gyakran felső légúti, vagy más vírusfertőzések kedveznek legjobban az ekcéma első megjelenésének. Gyakran az immunrendszer állapotának negatív irányba történő változása is aktiválhatja ezt a bőrbetegséget. Sőt, a gyermekkori atópiás ekcéma sokkal gyakrabban alakul ki asztmás, ételallergiás, szénanáthás betegeknél, de ugyanígy hajlamosít az is, ha valakinek a szülei szenvednek a fenti betegségekben.
Fontos a megfelelő otthoni hőmérséklet
A Varga Esztétika bőrgyógyásza is azt tanácsolja, hogy otthonunkban télen se legyen túl meleg, de főleg ne éjszaka. Az egészséges hőmérséklet alváshoz a 19-20 fok, akár télről, akár nyárról legyen szó. Ha gyermekről van szó, akkor is inkább jól takarjuk be, míg alszik, mert ha nagyon meleg van a szobában, attól még jobban szárad a kicsi bőre, ezáltal pedig gyakoribb lehet a viszketés. Azt is tartsuk szem előtt, hogy a kisbabák bőre teljesen más, mint a miénk. Ez azt jelenti, hogy vékonyabb, és a szabadon lévő testfelületük nagy a testtömegükhöz képest, ezáltal nagyobb felületen is párologtatnak.
Milyen fürdető és testápoló javasolt a babáknak?
Az ő bőrüknek minden esetben a szappanmentes fürdető a legjobb választás. Hiszen nem szárítja a bőrüket, és nem is tartalmaz irritációt okozó összetevőket. Ebből a célból megfelelnek az olajos fürdetők is, bár az egyetlen gyakorlati hátulütője, hogy ezektől csúszik majd a kád, valamint a bőr is, emiatt pedig fokozott figyelmet igényel. Szerencsére még mindig meglehetősen gyakran alkalmazzuk azt a gyógyszertári mosakodó krémet, melyet már újszülött korban is felírnak. Ennek a legnagyobb előnye, hogy szárazon is fel lehet kenni a bőrre, ezáltal pedig óvja a bőrt a víz szárító hatásától is.
A megfelelő testápolónak az illata minimális, vagy egyáltalán nincs, emellett pedig érezhetően inkább félzsíros. Ekcémás bőrűeknek nem ajánlott a kizárólag vizes alapú testápolók használata. Bár praktikus, mert a bőr hamar beissza, de a hatása ebben az esetben nem tartós.
Amennyiben a fentiek nem hoznak lényeges javulást az életünkbe és a bőrünk egészségében, akkor minden esetben javasoljuk bőrgyógyász szakorvos felkeresését. (X)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.