Párton belüli ellenfele e tisztségre, Gabriela Firea visszalépett, elfogadva kollégái opcióját, noha leginkább az vethető a szemére, hogy bukaresti főpolgármesterként kudarcot vallott, habár évente mintegy egymilliárd eurós költségvetésből gazdálkodhatott. Főként mégis az a különös ebben a megkésett jelöltállításban, hogy a szociáldemokraták többsége már félszájjal sem beszél győzelemről, nagy céljuk, hogy egyáltalán bejussanak az elnökválasztás második fordulójába.

Vélhetően egyrészt azért, mert az Iliescu-korszakot követően megszokták, hogy örök vesztesek e mérkőzésben, másrészt, mert a pártnak nincs karizmatikus vezetője, olyan markáns politikusa, aki legyőzhetné Iohannist. E helyzet további furcsasága, hogy a jelenlegi államfő valójában a kormányfőnek szurkol, őt ugyanis könnyebben legyőzheti a végső megmérettetésben, mint másik ellenfelét, a számára kényelmetlen Dan Barnát. Tovább fokozva a honi abszurdumokat, a szociáldemokratáknak azért is jó választás Dăncilă, mert valószínűsíthető kudarca után úgy búcsúzhatnak tőle, hogy jóformán semmit sem veszítenek.

Amennyiben elvszerűségben, következetességben és nem csupán állami juttatásokban reménykednének, bizony foghatnák a fejüket mind a baloldali érzelmű szavazók, mind a párt hűséges szimpatizánsai. De foghatja a fejét más is, hiszen jól látható, mihez vezet, amikor egy vezető egy egész politikai alakulatot kisajátít, azt saját ostoba és rövid távú érdekeinek rendeli alá, s bukása után, ha nem is kártyavárként dől össze, de alapjaiban inog meg az egész építmény.

Arról persze most is hosszasan lehetne vitatkozni, hogyan lehet eltekinteni attól, hogy a mostani pártvezető és államfőjelölt utolsó pillanatig kiszolgálta szeretett vezetőjét, az ellenkezés látszatát sem keltve. Politikai elemzők már-már összeesküvés-elméletet gyártottak Dăncilă asszony színeváltozásáról, állítólagos szerepjátékáról, hogy mégsem olyan bárgyú, mint amilyennek tűnt, mert másként nem változhatott volna határozott, a Dragnea embereit félreseprő kormányfővé.

Akár így, akár úgy történt, maga a végeredmény siralmas. Mert tetszeleghet ugyan békülékeny, megértő, elesetteket felkaroló politikusként, bizonyosan nem lesz belőle olyan vezető, akinek politikai víziója társadalmi és gazdasági változást hoz. A szociáldemokraták saját jelöltet kívántak, hát megkapták. Nem vállalták a miniszterelnöknél jóval karizmatikusabb, ám alig támogatott koalíciós pártelnök felkarolását, noha Călin Popescu-Tăriceanu lényegesen jobb választás lett volna. Így aztán küzdhetnek elszántan a döntőbe jutásért, következhetnek az újabb képtelen ígéretek, pénzügyi vállalások. Hogy ez a játszma nevetséges és felelőtlen? Emiatt már rég nem szoronganak.