45 KILOMÉTER BIZTOS. Nem adja fel Răzvan Cuc közlekedési miniszter: bár a szakértők szerint komoly az esély arra, hogy alig 45 kilométernyi autópályát adjanak át idén – a dél-erdélyi sztráda két, Lugos és Déva közötti szakaszát –, ő váltig állítja: meglesz a száz is.
Az év eleji, 180 kilométer autópálya átadására vonatkozó ígéretről elismerte, hogy elhamarkodott volt, de hát nem is a minisztériumból származott, hanem a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság azóta eltanácsolt vezetőjétől, Narcis Neagától. Cuc szerint már két héten belül megnyitják az említett 45 kilométert, azokat a becsléseket pedig, amelyek 62 vagy 98 kilométernyi autópályáról szóltak, szintén nem hivatalosan dobták be a köztudatba olyan hivatalnokok, akik nem is jártak az építőtelepeken. A miniszter vélhetően abban reménykedik, hogy a dél-erdélyi autópálya mellett az idén elkészül az északit a déli sztrádával összekötő A10-es autópálya még építés alatt álló két szakasza is, és megépülhet az észak-erdélyi autópálya nyúlfarknyi, 5,35 kilométeres szakasza Bihar megyében, a román–magyar határ és Bihar község között. (Főtér)
PIRÁJÁK MÁRAMAROSBAN. Nem mindennapi zsákmányra tett szert több horgász is a Fernezelyi-tónál: vöröshasú pirájákat fogtak ki. Egyikük – aki állítása szerint épp ezért a halért ment ki – azt nyilatkozta, hogy a tóban rendszeresen fürödnek emberek is, de ez most veszélyes lehet. A piráják elsősorban rovarokat, férgeket, puhatestűeket és halakat esznek, de megtámadják a folyóban úszó vagy vízben tartózkodó emlősöket és madarakat is. Romániában nem őshonos, előfordulási helye a dél-amerikai földrészre korlátozódik. Édesvízi halfaj, amely gyakran óriási rajokban úszik, és a 23–27 fokos vizeket kedveli. Valószínűleg a klímaváltozásnak köszönhető, hogy a valahogyan Romániába behozott és a tóba bedobott egyedek képesek voltak életben maradni. (Transindex)
EZ MÉG ROMÁNIA, VAGY MÁR SVÁJC? Havonta 14 630 eurós fizetést kap a pénzügyi felügyelet (ASF) elnöke, Leonardo Badea – tudatja a Ziarul financiar. Badea egyetemi tanárként is tevékenykedik a târgoviştei Valahia Egyetemen, ahonnan évi 15 ezer eurós fizetést kapott. De már nem sokáig marad a pénzügyi felügyelet élén: októbertől a Román Nemzeti Bank alkormányzója lesz havi 13 ezer eurós fizetésért. Egyelőre hivatalosan nem jelentették be, ki lesz a felügyeletnél az utódja. A felügyelet alelnöke, Cristian Roşu havi 9734, Dan Armeanu alelnök pedig 7389 eurós fizetést vihetett haza tavaly. Az intézménybe – amely elsősorban a biztosítási, a magánnyugdíj- és a tőkepiacért felel – az RMDSZ is delegálhatott egy tagot tavaly novemberben, ám Birtalan József havi bére jóval kisebb, 1920 euró. (Maszol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.