„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok
és intsétek egymást.” (Kol 3,16)
A szenvedélybetegség mindent felülír. Még Istent sem ismer, nemhogy imát vagy elmélkedést. Az aktív szenvedélybeteg kizár minden lehetséges csatornát Isten felé. Holott az ima, az elmélkedés nélkülözhetetlen. Érzelmi világunk kiegyensúlyozottsága nélkül újra meg újra visszakerülhetünk a sötétség és a kétségek birodalmába. Viszont segítségével közelebb kerülhetünk Istenhez, életünk legfőbb tanácsadójához. Minden program, amely a felépülésre alapoz, tartalmaz valamiféle spirituális elemet.
A józanság hozza magával az optimizmust is. Sikerült végre valami, amiről azt gondoltuk, hogy soha nem fog összejönni. A tisztánlátás segíthet, hogy további akadályokat küzdjek le. A küzdelem nem áll le a józansággal, folytatódik egy magasabb szinten, ami még nagyobb erőfeszítésünkbe kerül, mint az elején. Még mindig számíthatunk támogatóinkra, akik mellettünk voltak nehéz napjainkban, de lassan egyedül is boldogulnunk kell.
Szükségünk van a józanságra, az optimizmusra, az imaéletre, Isten elfogadó szeretetére. Keresni kell Isten közelségét, aki jelen van életünk minden pillanatában, csupán észre kell vennünk őt. Anélkül, hogy tudnánk, Isten irányítja útjainkat, Ő a rendező, mi meg a megélő. Én naponta igyekszem felvenni vele a kapcsolatot, és kérem az útmutatásait. Ugyanakkor próbálom felismerni jelenlétét a mindennapi tevékenységekben. Ehhez összpontosítás és odafigyelés szükséges, s rendszerességgel önvizsgálatot kell tartanom.
Imádság és meditáció által egyre fejlettebb lesz a képességünk, hogy megbirkózzunk az élet által elénk gördített akadályokkal, nehézségekkel, szenvedésekkel és a veszteségekkel. A lelki béke lassan fontossá válik az életünkben, s magunktól jövünk rá majd, hogy Isten válaszolni fog minden megpróbáltatásra, erőt és bölcsességet ad az elviseléséhez, a kitartáshoz. Engednünk kell, hogy Isten benne legyen az életünkben, engednünk kell, hogy a megélt helyzetekbe belépjen, megszabadítson a fájdalmaktól, a kellemetlenségektől, a rossz gondolatoktól, a negatív lelkiállapotoktól, a rossz emlékektől. Istennel együttműködve találhatom meg igazi önmagamat. A cél a felépülés és a józanság útján nemcsak az, hogy ne tápláljuk testünket vagy lelkünket mérgező anyagokkal vagy gondolatokkal, hanem az is, hogy elfogadjuk önmagunkat, megismerjük, igazából kik is vagyunk, hogy szerethessük magunkat. Ha el tudjuk fogadni önmagunkat, akkor el tudjuk fogadni Istent is, és akaratát is, ahogyan benne szeretne lenni az életünkben.
A mindennapi ima és meditáció megerősítheti és megújíthatja nap mint nap a szövetséget, amit kötöttünk Istennel. Az ima és az elmélkedés egyben azt a tudatot is eredményezheti, hogy tartozom valahová vagy valakihez. Hogy nem vagyok már egyedül, nem vagyok már magányos, hogy nem kell félelemben és céltalanul éljek. Az imával erőt kérhetünk a mindennapok küzdelmeihez, tisztánlátást, hogy felismerjük a számunkra fontos dolgokat. Erőt kérhetünk a fegyelmezettséghez és a mértéktartáshoz, hogy elkerülhessük a visszaesést. De ha mégsem, akkor rájöhetünk, hogy a nehézség, a kudarc, a sikertelenség vagy éppen a visszaesés révén fejlődhetünk és érlelődhetünk.
Kozma Ferenc lelkigondozó,
a Bonus Pastor Alapítvány munkatársa
(telefon: 0757 489 778)
