Értékőrzést tanultak

2019. július 26., péntek, Nyílttér

Kovászna Megye Tanácsa és Veszprém Megye Önkormányzata közösen benyújtott pályázatának köszönhetően tizenöt Kovászna megyei fiatal vett részt a Taliándörögdön (Veszprém megye) megrendezett Értékőr programban.

A Magyarországon már nagy sikernek örvendő képzés célja a Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat és Hungarikum mozgalom bemutatása a háromszéki fiatalok számára, valamint az értékőri tevékenységek: feltárási módszerek, dokumentálás és megörökítés folyamatainak ismertetése volt. Az egyhetes tábor során a diákoknak és kísérőiknek lehetőségük nyílt megismerkedni az Ifjúsági Értékőr Hálózattal is, felfedezni Taliándörögd értékeit, valamint gyakorlatban kipróbálni az elméletben elsajátítottakat: fotóztak, videóztak és interjút készítettek. Minden résztvevő belekóstolhatott az eszközök használatába, a fotó- és filmvágás rejtelmeibe. Kommunikációs, anyanyelvi és informatikai képességeik, készségeik fejlesztése mellett a fiatalok megtapasztalták a közösséghez tartozás és az önkéntes munka élményét is. Az értékek gyűjtésének módszereit hamarosan itthon is alkalmazzák, bekapcsolódva a Kovászna megyei értéktár munkájába.

Ráduly Kinga sajtóreferens,
Kovászna Megyei Művelődési Központ

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2019-07-26: Nyílttér - :

Rekordév hét pályázattal

14 éve alakult meg Sepsikőröspatak első bejegyzett civil szervezete, a Kálnoky Ludmilla Társaság, amelynek fő célja a helyi közösségi öntudat megerősítése és a kapcsolatteremtés volt. Az elmúlt években sikerült működőképes partnerséget kialakítani számos belföldi és határon túli civil szervezettel, legfőképpen azonban nagyszámú érdeklődőt, főleg fiatalt bevonni a programjainkba. Ifjúsági és hagyományőrző munkánkat többször díjazták is.
2019-07-26: Sport - :

Gyorsulási verseny Illyefalva felé (Autósport)

Vasárnap 13 órától Illyefalva közelében, azaz a 112-es megyei úton rendezik meg a Speed Racing Sepsiszentgyörgy autós gyorsulási verseny tizenkilencedik kiírását. A szóban forgó útszakaszon 12–19 óráig forgalomkorlátozás lesz érvényben, azonban minden óra után tíz percig közlekedhetnek a járművek.