Családi kalandpark létrehozását tervezi Sepsiszentgyörgy önkormányzata egy tulajdonát képező, közel 13 hektáros területen a város szomszédságában. A 4,7 millió euró értékű beruházásra vonatkozó határozattervezet a városháza honlapján érhető el és július 29-ig véleményezhető is.
A Sugásfürdő és a megyeszékhely közötti területen az önkormányzat szórakoztatási és oktatási jellegű, a sportolást is lehetővé tevő, a turizmus fejlesztését egyaránt szolgáló szabadidős létesítmény megépítését tervezi, mely az egész család számára kínál majd különféle programokat. A tervezet szerint a kalandparkot a legújabb technológia felhasználásával alakítják ki, emiatt is egyedinek számít majd az országban, kivitelezésére pedig 16 hónapot szánnak.
A parkban 1,5 hektáros területen építik fel a világ híres épületeinek és műemlékeinek 3D-technológiával elkészített miniatűr mását, a Gulliver City kisváros becsült költsége 350 ezer euró. A naprendszer megismerését ugyancsak korszerű technológiák alkalmazása révén teszik lehetővé, a látogatók az óriási méretű bolygók közt sétálhatnak, miközben az élményt teleszkópok és egy felszállásra kész űrhajó is fokozza majd. A modern kétszintes főépületben ajándékbolt, játékterem, vendéglő és egy tó fölé emelt bár, illetve korszerű mozi is helyet kap, melyben a repülés érzését is megtapasztalhatják a nézőtéren ülők. Az önkormányzati ismertető szerint a többfunkciós ingatlan kivitelezésére 1,8 millió eurót fordítanak majd. A park másik vonzereje az 1 km hosszú bobpálya lesz, emellett virtuális utazást biztosító szafaribusz, játszótér, valamint kötél- és tiroli pályák, mászófalak várják a különböző korosztályú látogatókat.
A tervezet szerint a Family Adventure Park névre hallgató létesítmény révén 21 munkahelyet hoznak létre, főszezonban – áprilistól augusztusig – pedig további 16 időszakos alkalmazottat foglalkoztatnának. Első évben mintegy 100 ezer látogatóra számítanak, és úgy becsülik, ez a szám évente tíz százalékkal nő majd. A belépőjegyek ára 15 és 25 lej között alakul, az első évre 5,3 millió lejes bevétellel számol az önkormányzat honlapján olvasható bemutató.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.