A mezei utak rendbetételével is foglalkozik a barátosi községháza. Kis Attila alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: jelenleg a barátosi vasútállomás közelében lévő utakon dolgozik egy bérelt útgyalu. Ha az idő is engedi, egy héten belül elvégzik a munkát.
Kövezésre nincs lehetőségük, de az útgyaluval el tudják egyengetni a mezei utakat. A munkálat így is 25 000 lejbe kerül, az összeget saját költségvetéséből biztosítja a polgármesteri hivatal – részletezte az alpolgármester. Községszinten – Barátoson, Orbaiteleken és Pákéban – mintegy hetven kilométernyi mezei utat tartanak nyilván. Ebből most negyven kilométert tesznek rendbe. Orbaiteleken befejezték, most Barátoson dolgoznak, következik Páké is. Az elöljáró elmondta: a község lakói számára kiemelten fontos a mezőgazdálkodás, így elengedhetetlen, hogy az erőgépek a függesztett vagy vontatott eszközökkel jó körülmények között haladhassanak a mezei utakon. A gabonák betakarítása idején az arató-cséplő gépek számára is lényeges, hogy jó úton, gyorsan haladhassanak a munkavégzés helyszínére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.