Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

KiscimboraA fiú meg az északi szélvész

2019. július 27., szombat, Irodalom

Norvég népmese

Volt egyszer egy szegény asszony, s annak egy fia. Öreg és beteg volt már az asszony, úgyhogy a fiának kellett kimennie a kamrába lisztért, amikor puliszkát akartak főzni ebédre. De ahogy a fiú kilépett a kamraajtón, jött nagy dérrel-dúrral az északi szélvész, kikapta kezéből a lisztet, és elvitte. Ismét bement a fiú a kamrába lisztért, de mikor kijött, megint csak elvette tőle az északi szélvész; harmadszor is nemkülönben. Megharagudott ezért a fiú az északi szélvészre; el is határozta, hogy felkutatja, és visszaköveteli tőle a lisztet.

  • Farkas Alpár rajza
    Farkas Alpár rajza

Elindult, ment, csak ment, de nagyon hosszúra nyúlt az út. Végre aztán eljutott az északi szélvészhez.
– Jó napot! – köszönt a fiú.
– Jó napot! – üvöltötte az északi szélvész. – Mit akarsz?
– Szeretném, ha visszaadnád nekem a lisztet, amit elvettél tőlem, mikor kijöttem a kamraajtón. Nincs sok lisztünk, és ha még azt a keveset is elveszed, amink van, akkor éhezni fogunk.
– Nekem nincs lisztem – mondta az északi szélvész –, de ha már úgy rászorulsz, adok neked egy abroszt, és ha rászólsz: „Terülj meg, abroszkám, mindenféle jóval!” – akkor meglesz mindened, amit csak szemed-szád kíván.
No, tetszett ez a fiúnak. Hanem olyan hosszú volt az útja, hogy este be kellett térnie egy fogadóba. Mikor a vendégek asztalhoz ültek, hogy egyenek, a fiú felterítette az abroszt egy asztalra a sarokban, és így szólt:
– Terülj meg, abroszkám, mindenféle jóval! – Alighogy kimondta, megterült az asztal, és a vendégek nem győzték enni a pompás ételeket.
Tetszett is ez neki, de legjobban mégis a fogadósnénak tetszett.
„Ilyen abrosszal nem kell sütni-főzni, teríteni, felszolgálni” – gondolta magában. És éjszaka, mikor már mindenki aludt, elvette az abroszt, és szakasztott mását tette helyébe, de persze ez az abrosz még egy árva zablepénnyel sem tudott szolgálni.
Reggelre kelvén fogta a fiú az abroszt, elindult, és még aznap haza is érkezett az anyjához.
– No – mondta –, voltam az északi szélvésznél. Derék ember, mert ezt az abroszt adta. Ha rászólok: „Terülj meg, abroszkám, mindenféle jóval!” – akkor megkapok mindent, amit csak szemem-szám kíván.
– Jó, jó – mondta a szegény asszony –, majd akkor hiszem, ha látom. A fiú egykettőre felterítette az abroszt az asztalra, és rászólt: „Terülj meg, abroszkám, mindenféle jóval!”
De nem lett az abroszon egy darab száraz kenyér sem.
– Nincs mit tenni, megint csak el kell mennem az északi szélvészhez – mondta a fiú, és elindult.
Végre valahára most is eljutott az északi szélvészhez.
– Jó estét! – köszönt a fiú.
– Jó estét! – felelte az északi szélvész.
– Kárpótlást akarok a lisztemért, amit elvettél – mondta a fiú –, mert az abrosz, amit adtál, nem sokat ér.
– Nekem nincs lisztem – mondta az északi szélvész –, de adok neked egy bakkecskét, az aranypénzt ad, ha csak rászólsz: „Kecském, kecském, adjál pénzt!”
Kedvére volt ez a fiúnak; de amikor útközben ráesteledett, megint csak betért a fogadóba.
Mielőtt rendelt volna valamit, kipróbálta a bakkecskét, mert tudni akarta, igaz-e, amit az északi szélvész mondott. Igaz is volt, de amint a fogadós látta ezt, kedve szottyant a csodálatos állatra, és mihelyt a fiú elaludt, kicserélte egy másikra, amelyik nem adott aranypénzt.
Másnap reggel hazaindult a fiú, és amikor hazaért az anyjához, így szólt:
– Mégiscsak derék ember az északi szélvész; most egy bakkecskét adott; aranypénzt ad, ha rászólok: „Kecském, kecském, adjál pénzt!”
– Jó, jó – mondta az anyja –, mesebeszéd az egész, hiszem, ha látom.
– Kecském, kecském, adjál pénzt! – mondta a fiú, de a kecske nem adott pénzt.
Elindult hát megint a fiú az északi szélvészhez, megmondta neki, hogy a bakkecske sem ér semmit, és hogy kárpótlást akar a lisztjéért.
– Most már nincsen egyebem, amit néked adhatok – mondta az északi szélvész –, mint az öreg fütykös ott a sarokban. Ha rászólsz: „Üssed, üssed, botom!” –, addig üt, míg rá nem szólsz: „Állj meg, botom, állj meg!”
Amikor ráesteledett, megint csak betért a fiú a fogadóba; de már gyanította, hogyan járhatott az ő abrosza meg az ő kecskéje. Lefeküdt hát tüstént a lócára, és javában hortyogott, mintha csak aludnék. Gondolta a fogadós, hogy a fütykös is bizonyára jó valamire. Keresett hát egy másik hasonlót, és ki akarta vele cserélni, míg a fiú hortyog.
De ahogy megfogta a fütyköst, elkiáltotta magát a fiú:
– Üssed, üssed, botom!
Ütötte is a bot a fogadóst, ez meg felugrott a székre, asztalra, és torka szakadtából kiabált:
– Jaj, jaj, állítsd meg már a botodat, mert még agyonver; visszaadom az abroszodat meg a kecskédet is!
Egy idő múlva aztán a fiú is megelégelte a páholást, rászólt a botra:
– Állj meg, botom, állj meg!
Fogta az abroszt, a zsebébe dugta, kezébe fogta a fütyköst, madzagot kötött a kecske szarvára, és hazavezette. Jó kárpótlást kapott a lisztjéért.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint jó hatása lesz-e az edzőváltásnak a Sepsi OSK-nál?









eredmények
szavazatok száma 785
szavazógép
2019-07-27: Irodalom - :

Versek (Kiscimbora)

Kányádi  Sándor: Volt egyszer egy ember
Volt egyszer egy ember,
volt szakálla kender,
cseremakk pipája,
lapi a dohánya.
2019-07-27: Irodalom - :

A kisfiú meg az üres virágcserép (Kiscimbora)

Koreai népmese

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:
„Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét, és örökbe fogadom.” Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette:
– Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!