Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Háromszék képzőművészetének prófétája

2019. július 27., szombat, Képzőművészet

Plugor Sándor művészete székelyföldi kötődésével a XX. századi magyar képzőművészet utolsó négy évtizedének jelentős életműve, amely hidat teremt a kisebbségi lét és az egyetemes magyar kultúra között. Irodalmi szövegek illusztrálásába oltott kézjegyével a kolozsvári grafikai iskola fénykorában foglalkoztatott művészként állandó impulzusok, sürgető elvárások és kijelölt feladatok sodrásában él, de ennek felszíne mögött éltet egy otthonról hozott magánmitológiát, amely a kelet-európai ember sorstragédiájának drámai lenyomatát a vonalművészet egyetemes rangján tudja megfogalmazni.

  • Illusztráció Illyés Gyula Kézfogások című verséhez
    Illusztráció Illyés Gyula Kézfogások című verséhez

Az elveszett székely falu veszteségélményét nagyon korán, már marosvásárhelyi középiskolás éveitől idős szüleinek rajzolásából hívja elő, és egy beszűkülő társadalmi folyamat korképét jeleníti meg. Ennek állít emléket Szilágyi Domokossal az Öregek könyvében (1976).

Az 1970-es években a magasnyomású fémkarcokkal készült grafikái erőteljes nemzeti gondolatvilágot közvetítenek. Illyés Gyula verseinek képi értelmezésében a szellemi apakép jelenik meg. A Kézfogások (1972) rézkarc egyesíti a kökösi mappából ismert könyöklő apa várakozását az értelmiségi ember illyési felelősségtudatával. Már nem a mikrotársadalom szintjén, hanem az egy nyelvet beszélők kulturális közösségében indít el interpretációt, és egy heroikus küzdelem ódai hangneme veszi át a kökösi rajzok humorát.

Az 1980-as évektől motívumai egyre összetettebb rendszerbe tömörülnek. A krisztusi áldozatvállalást hordozó korpusz gyakran beékelődik öregember-motívumába. A mellkas légüres terében a megfeszített Krisztus jelzi, hogy öregemberei áldozatra kész szellemi lények. A túlhangsúlyozott kezek az ószövetségi apák félelmetes döntéshelyzetét mutatják. Plugor Sándor keresztény jelképekkel felruházott öregemberei a kökösi közelmúltból visszamennek a tudat alatti álomképek szürrealisztikus távolságába.

Ezért a korai öregember-ábrázolások humora helyett itt a nézőben gyakran megrendülés vagy a rontó erőtől való félelem jelenik meg.

Az öregasszonyok gyakran az ember és szellemlények határán képzelhetők el, és vonalak kusza töredékében arcukon az élők fölötti káröröm rontó gesztusa is eluralkodik. A korábbi macskák a kökösi öregek puritán környezetéből a hanyatló mulandósággal szemben az ösztönös időtlenséget és titkok rejtélyeit vitték be az ábrázolt világképbe. Majd az ördögök idomtalan alakváltozataivá válnak, és gyakran a malac csülkével és gömbölyded érzékiségével a mulandóság fölött érzett kárörömmel környékezik meg a földi világszintet.

Plugor Sándor művészete a mélység és magasság létráján járja be a mindenséget, és a drámai katarzisok mellett a légies aktok ritmustáncán dicséri az örök nőt. A női formák a fehér képmezőben egy légies lebegésben kelnek életre, ahol a vonalak játékos rafinériája egy képi ritmussort képez le. Majd az absztrakció felé közeledve lendületes vonalakkal vallja a nőről, hogy „szép a világ, gyönyörű e világ, és nincs hiba benne” (Dsida Jenő).

 

Korpusz

 

Plugor Sándor munkáiban a lovak ügetése vagy csontszilánk szúrós vágtái korán benyargalják művészetét, amelynek szép ménese Farkas Árpád Jegenyekör (1971) kötetében látható. Művészetében a lovak olyan szimbólumok, amelyek az 1980-as években a kelet-európai létezés szabadságvágyának legsűrítettebb látleletei.

A ló ábrázolásának áldozati szerepköre a pogány kori mítoszok rítusaitól a keresztény világkép korpuszáig jár át, és a létezés tragikus végkimenetelére irányítja a figyelmet. Festményein egyszemélyes lovai kiszolgáltatottsága beállított pózok életidegen állapotában az esendő véletlenszerűséggel szemben az önfeláldozás sorsszerűségét jeleníti meg. Öregember-rajzaihoz képest lovas festményein nem lép elő a drámát feloldó humor, hanem itt a feszült várakozás félelmének dermedt csendje és a szabadság utáni vágy érzése társul.

A Korpuszon (1993, olajtempera és vászon, 120×120 cm) a két hátsó lábára állított ló a krisztusi áldozatvállalás szerepében jelenik meg, már itt a későbbi Krisztus-képekre jellemző domború mellkas hangsúlyozása tűnik fel.

 

Pegazus

 

Lovas képeinek drámaiságát a ciklus zárásaként feloldja a Pegazus (1994, tempera és farostlemez, 100×100 cm), amelyen a kontúrvonal kecses íve és a szín intenzitása egy erőteljes vágyképet hív elő, amelyben a szürreális szárnyalás felfokozott érzékisége a mitikus utazás játékának dinamizmusában kel életre.
Plugor Sándor művészetében a tanulmányi évek korai korszakától folyamatosan jelen van az önarckép megörökítése.

Az 1980-as évek első felében készíti el életművének kiemelt jelentőségű három önportréját. A Fekete önarckép (1982, tempera és vászon, 70×65cm) az ábrázolás leegyszerűsített fegyelmével hagy hátra minden narratív formát, az egy síkba helyezett önarckép az ecset részletező vonásait nélkülözi, az alkotást létrehozó erőteljes mozdulatokkal hív létre egy minden külsőséget nélkülöző meditatív és prófétai létállapotot megélő személyt. A fekete képmezőben az arc fehér foltjainak kontrasztja metafizikus jelentést hordoz, és a mellkason szögletes síkok határvonalaiból dereng fel a kereszt. A Piros önarcképen (1984, tempera és vászon, 70×65cm) a fekete háttérből előtörő vörös foltok az ikonok időtlenségében jeleníti meg a plugoros arcot. Az Önarckép (1992, tusrajz, 70×50 cm) tusrajzon bámulatos merészséggel vonja össze a személyes világnézet balsejtelmét a kereszténység legnagyobb szenvedéstörténetével.  

A Szilágyi Domokos emlékére (1976, tempera és vászon, 65×70) festmény egy ledöntött szobor asszociációját kelti életre, és így az egzisztenciális létezés deheroizálásának monumentális képe.

 

Önarckép

 

Plugor Sándor 1980-as években készült lovas festményei és arcképei az erdélyi piktúra élvonalába tartoznak. A képek újszerű felületük mellett modern ikonoknak hatnak.  

Plugor Sándor rajzainak játékos realizmusa után – útban a mágikus realizmusa felé – egyre drámaibb víziókat jelenít meg. Festészete a nagyobb elvonatkoztatás útkeresését indítja el benne, amelyet majd a kilencvenes évek monumentális tusrajzaiban még átfogóbb szintre emel. A lovak végtelenbe ágaskodó alakjai kifordított testhelyzetükkel, hátrahegyezett fülekkel, kidülledt szemekkel és szétnyílt pofákkal a nagy veszteség előérzetét moderálják, amely a gazdák önmagába forduló tétlen várakozásával találkozik. A keresztény jelképek ellenére a nagy rajzok a halál misztériumával való szembesülést is megjelenítik.

Plugor Sándor életművének utolsó két évében az eluralkodó betegség béklyójában született képek egyre nagyobb ablakot nyitnak Sinka István balladisztikus költészetére, amelyből töredezett firkák és nagyobb foltok véletlenszerű spontaneitásában öreg parasztarcok rajzolódnak ki. Plugor Magor Sinkapuszta (1998) verseihez rajzolt kisméretű tus és diópác öregember-rajzai fölelevenítik a szüleiről készített ábrázolásokat, de a balladai arcok ezúttal nem az életképek epikus mozzanatában kelnek útra, és nem is a karakterteremtés egyedi alakjai, hanem a mélyenszántó idő sötét barázdáinak metaforái.

Plugor Sándor művészete líraisága mellett erős epikai karakterrel bír. Előszeretettel teremt képsorozatot, amikor a művek egy-egy kiemelt mozaikot mutatnak fel egy nagy epikai folyamból, és a köztük hagyott rések drámai törésvonalak foltjaira mutatnak rá. A Keresztút (1996) stációval is ilyen szellemi utat jár végig.

Markáns világképét a rendszerváltás előtti kisebbségi lét légkörében alakítja ki, amely az erőteljes vallomásos képnyelvében szociális, etnikai és vallásos világnézetét közvetíti. A rendszerváltást követő évtizedben szervesen folytatja világképének árnyaltabb közvetítését, amelyben az előző politikai rendszerben sűrűsödött érzelemcsomagot viszi tovább, és egyre monumentálisabb nagy méretű tusrajzok szintézisteremtő sorozatában összegez.

Plugor Sándor esztétikájának sajátossága, hogy a legkomorabb drámai helyzeten is felül tud emelkedni sajátos humorával, és a leglégiesebb szárnyalásának is súlya van. Emberszerető humánumával Háromszék képzőművészetének prófétája.

Deák Ferenc Loránd

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 301
szavazógép
2019-07-27: Irodalom - :

A kisfiú meg az üres virágcserép (Kiscimbora)

Koreai népmese

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:
„Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét, és örökbe fogadom.” Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette:
– Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!
2019-07-27: Közélet - Farcádi Botond:

Serkenteni Székelyföld belső vérkeringését

Miként lehet visszacsalogatni a külföldre távozott fiatalokat?, hogyan lehet fejben lebontani a megyehatárokat?, melyek a közös pontok Hargita, Maros és Kovászna megye fejlesztési stratégiájában?, miért más a törvény e térségben, mint az ország többi részében? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatta Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor, Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke csütörtök délután Tusványoson, a Jakabffy Elemér Sátorban rendezett, Benedek Erika megyei önkormányzati képviselő által moderált beszélgetésen, amelyen részt vett Szombati Zsigmond, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup-igazgatója is.