Aggasztónak tartja a kiskorú anyák magas arányát a Mentsétek meg a gyermekeket nevű gyermekvédelmi szervezet, amelynek adatai szerint közel 13 ezer fiatal nő tizenkilencedik életéve betöltése előtt szülte első gyermekét, 3600 a második, 700 pedig még harmadik gyermeke születésekor sem érte el a 19 éves kort.
A szervezet tájékoztatása szerint 2018-ban ugyan kissé csökkent a tizenévesen szülő anyák száma, de a helyzet továbbra is aggasztó. A 15 év alatti anyák száma 2017-ben 743, 2018-ban 674 volt, a 15 és 19 év közötti kismamák száma pedig tavalyelőtt 18 173-ra, tavaly 17 307-re rúgott. Az Országos Statisztikai Intézet (nem végleges) adatai szerint 19. évük betöltése előtt 12 906-an szülték meg első gyermeküket. 3657-en még a második, 673-an a harmadik, 63-an a negyedik, heten az ötödik és egy anya még a hatodik gyermek születésekor sem töltötte be a 19. életévét. A 15 évnél fiatalabb kismamák csecsemői közül 79-nek van 20 évnél fiatalabb apja, a 15 és 19 év közötti anyák kisbabái közül 2120-nak, de arra is van példa ugyanebben a kategóriában, hogy az apa 65 évnél idősebb. A 15 év alatti kismamák 65 százaléka, a 15 és 19 év közötti anyák 67 százaléka él vidéki környezetben.
A kiskorú anyák gyermekei mind szociális, mind egészségi szempontból veszélyeztetettek, sokszor koraszülöttek, és gyakori az is, hogy a terhességet nem kísérte orvos – hívja fel a figyelmet Gabriela Alexandrescu, a Mentsétek meg a gyermekeket szervezet elnöke, hangsúlyozva, hogy a tinédzser anyák gyakran hátrányos helyzetű közösségekből származnak, nem kapnak állandó és megfelelő orvosi ellátást, ezért a született kisbabák körében nagy a csecsemőhalandóság, az életben maradók pedig sokszor rossz társadalmi és gazdasági körülmények között nőnek fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.