Betörő medvék Bálványoson

2019. július 27., szombat, Közélet

Különös rekordot döntöttek ebben a hónapban Bálványosfürdőn a medvék: alig egy hét alatt, július 21-ig 17–18 villába törtek be, összesen pedig harmincnál is több hétvégi házban okoztak anyagi kárt. Ilyen eddig még soha nem fordult elő, a villatulajdonosok szerint már a hétvégi házak  negyede érintett.

  • A medve látogatásának nyomai egy hétvégi házon Bálványosfürdőn. Csáki Barna felvétele
    A medve látogatásának nyomai egy hétvégi házon Bálványosfürdőn. Csáki Barna felvétele

Olyan hétvégi házról is tudnak, ahová nem egyszer, hanem kétszer, sőt, háromszor is visszament a medve. Az anyagi kár jelentős, hiszen nem csak ajtókat, ablakokat, hanem bútorokat, hűtőket és egyéb háztartási gépeket törtek össze. Eddig emberre még nem támadott a medve, de az érintettek úgy vélik, ez már csak idő kérdése, mivel egyre bátrabban viselkednek, nem félnek tőlünk. Májusban tizenkét alkalommal hívták a 112-es sürgősségi számot, s olyankor a csendőrök kiszálltak ugyan a helyszínre, elzavarták a vadállatot, de miután elmentek, a medve vissza­tért és folytatta a hétvégi ház kirámolását. Egyes háztulajdonosok villanypásztorral, mások ultrahangos-mozgásérzékelős vadriasztóval próbálják távol tartani a medvéket, kisebb-nagyobb eredménnyel.

A kisgyermekes családok Face­book-bejegyzéseiből az de­rül ki, hogy a medveveszély miatt lemondanak bálványosi nyári pihenésükről. Mikola Balázs villatulajdonos szerint ezerlejes befektetéssel bármekkora telket be lehet keríteni, a beszerezhető ultrahangos-mozgásérzékelős vadriasztó szállítási költséggel együtt 200 lejbe kerül. A villatulajdonosok a közeljövőben egyesületet jegyeztetnek be, hogy közösen próbáljanak megnyugtató megoldást találni az egyre gyakoribb medvebetörések orvoslására. Egyelőre Bukarestből várják a névfoglalás jóváhagyását. A június 29-én megválasztott vezetőtanács tagjai: Váncsa Levente Jenő, Farkas Szilamér, Mikola Balázs, István Zoltán és Johann Taierling, pénztáros Szász Izabella, a cenzor pedig Imreh Zsombor.

Váncsa Levente Jenő arra kéri azokat, akiknél látogatást tett a medve, hogy készítsenek képeket, videofelvételeket a medvekárokról, és adják le írásban a panaszukat a torjai községházán. Ha bejegyeztetik az egyesületet, tüntetést is szerveznek, ahová a központi sajtót és a tévéállomásokat, a prefektúra és a környezetvédelmi hivatal képviselőit is meghívják, és ha nem születik eredmény, jogi úton próbálkoznak majd.

Váncsa Levente Jenő arra is felhívja a figyelmet, ha valaki látja, hogy etetik a medvét, szólítsa meg az illetőt, ha nem rea­gál, fényképezze le és küldje el a felvételt neki, hogy tudják feljelenteni.

Sokan elmarasztalják a torjai önkormányzatot, azt állítva, hogy nem tesznek semmit az ügy rendezéséért. Daragus Attila polgármester szerint ők tehetetlenek ebben a kérdésben, hetente küldik az átiratokat Bukarestbe és a megyei illetékesekhez, különösebb eredmény nélkül, beadványaikra általában semmitmondó válasz érkezik. Legutóbb május 24-én iktattak egy ilyen választ a Környezetvédelmi Minisztériumból, amelyet egy államtitkár írt alá. Egyelőre annyit tudnak tenni, hogy a bálványosi kukákat 3–4 méter magas kerítéssel veszik körbe, hogy legalább a kukázásra berendezkedett medvéket távol tartsák.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2019-07-27: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Mit titkolnak már megint?

Hetek óta költségvetés-kiegészítési lázban ég a kormány, de máris kifutott a saját maga által megszabott határidőből: Eugen Teodorovici pénzügyminiszter előbb július végére ígérte a főként helyi és megyei szinten nagyon várt pótlásokat, csütörtökön azonban már egyhetes csúszást emlegetett, és mindezt derűsen, csibészes mosollyal, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Részleteket nem közölt a készülő kiegészítésről, ám a levegőben röpködő megszorítási ötletek inkább a bizalmatlanságot növelik.
2019-07-27: Közélet - Bokor Gábor:

Nyári bobpályát építenének Kovásznán

Színesíti a kovásznai szórakozási lehetőségek palettáját a fürdőváros polgármesteri hivatala. A helyi tanács legutóbbi ülésén a képviselő-testület jóváhagyta egy nyári bobpálya megépítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány előzetes terveinek elkészítését. A bobpálya megépítésével egy újszerű, vonzó nyári szórakozási lehetőség létesülhet a helyi és idegenből érkező turisták, szórakozni vágyók számára.