Elektromos önjáró taxiflotta használatával a hagyományos gépkocsikéhoz képest akár 87 százalékkal csökkenthető lenne az üvegházhatású gázok kibocsátása a városokban – vélik a Michigani Egyetem szakemberei által vezetett tanulmány készítői.
A Transportation Research Part D: Transport and Environment című folyóiratban bemutatott tanulmányukban az amerikai egyetem és a Ford Motor autógyártó cég kutató- és innovációs központjának kutatói kimutatták, hogy elektromos önjáró taxiflotta bevezetése 60 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a jelenleg magántulajdonban lévő, ember vezette gépkocsikkal szemben. A taxiflotta önjáró természetéből adódóan azonban akár 87 százalékos is lehet a csökkenés.
Önjáró gépkocsiflottával olyan előnyre teszünk szert az üvegházhatású gázok kibocsátását illetően, amely egy hagyományos taxiflottával nem létezik. Az önjáró flotta olyan képességei, mint a gépkocsik egyenletesebb gyorsulása, az egymás közötti kommunikáció és az infrastruktúra, fokozzák ezt az előnyt – idézte Gregory Keoleiant, a tanulmány egyik szerzőjét a phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Ráadásul egy önjáró taxiflotta további fenntartható javulásokat is hozhat olyan közvetlen hatásain keresztül, mint a flotta nagysága, a parkolási és az akkumulátortöltő infrastruktúra. „Ha nagyobb a gépkocsik kihasználtsága, többen utaznak velük, a flotta nagyságát csökkenteni lehet, csakúgy, mint a parkolási terheket, és a flottát rendszeresen meg lehet újítani újabb hatékony technológiákat alkalmazva” – tette hozzá Jim Gawron, a tanulmány társszerzője.
A kutatók egy szimulált elektromos önjáró gépkocsiflotta használatát vizsgálták a texasi Austinban, amely kiszolgálná a jelenlegi utazási kereslet 10 százalékát 2020 és 2050 között. Azzal számoltak, hogy a flottát használó utasoknak 10 percet kellene várakozniuk egy autóra. Tanulmányuk számításaihoz kilenc különféle forgatókönyvet vetettek össze.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.