A bálványosi nyári szabadegyetem, amely Tusványossá nőtte ki magát, egykor, a kilencvenes években a román–magyar párbeszéd fontos fóruma volt. Aztán sorra eltűntek a tárgyalásra nyitott román vendégek, senki nem akarta, nem merte jelenlétével hitelesíteni a rendezvényt, így a téma lekerült a porondról, de maradtak saját bajaink. A kétezres éveket az erdélyi magyar–magyar egymásnak feszülés uralta, az RMDSZ politikájával elégedetlen új pártok, szervezetek születtek, nagy ígéretek, nagy remények, Tusványosról pedig zajlott az üzengetés, a bírálat, az RMDSZ tüntetően távol maradt, ellentábort is megpróbált létrehozni, csekély sikerrel. Aztán néhány éve eme heves egymásnak feszülés is csitult, kiderült, sem egy, sem két kispárt nem tudja kiütni a nyeregből a nagyot, a Fidesz békét kötött Kelemen Hunorral és csapatával, és előbb a második vonal lett újra Tusványos vendége, majd az elsőből is néhányan. Látszólagos békét sikerült teremteni, melyet ma már csak színesítenek az itt-ott elhangzó apró szurkapiszkák.

A belső politikai vetélkedés lekerült ugyan a napirendről, de maradtak az állandó visszatérő témák. Legalább húsz éve szerepel műsoron az autonómia, különböző előadók más-más megvilágításban elemezték megvalósításának szükségességét, esélyeit, de tapodtat sem kerültünk közelebb a célhoz. Idén is, mint már annyiszor, elhangzott a közös cselekvés szükségessége, az ígéret, hogy az erdélyi magyar politikum ezután összehangoltan igyekszik tenni eléréséért. Őszinte az ébredés, vagy jövőben ugyanazok, ugyanolyan lelkesen ígérik majd ugyanezt? Jó pár esztendeje téma a marosvásárhelyi magyar orvosképzés helyzete. Meghallgatjuk a beszámolókat, hogyan lehetetlenítik mind jobban és jobban el, de az egyre tragikusabb helyzetkép rögzítésénél többre nem futja. Tavaly napirendre került a székelyföldi terrorvád igazságtalanul elítéltjeinek ügye, idén kiszabadításuk egy éve tartó tehetetlen és reménytelen próbálkozásairól hallhattunk összegzést. És hogy nehogy hiányérzetünk legyen, a megoldandó kérdések egyre hosszabb listájára felkerült az úzvölgyi katonatemető ügye is. Ez esetben is úgy tűnik, bár igazunk egyértelműen bizonyított, a román félnek kiszolgáltatva várjuk a helyzet számunkra kedvező rendezését. Félő, mint annyi más esetben, hiába, jövőre és azután is Tusványos témája lehet majd a megoldáskeresés.

Harminc Tusványos áll mögöttünk, de gondjaink, bajaink nem fogynak, hanem csak szaporodnak. Egy a tábor! – hirdette az idei jelmondat. Jó lenne, ha igaz lenne, mert a vesztes ügyek sorozatát, az örökös hátrálást csak akkor törhetjük meg, ha végre egy irányba kezdjük húzni a szekeret. Mert lassan négy nap szabadegyetem nem lesz elegendő legégetőbb problémáink számbavételére sem.