Két szimpatikus és szerethető fiatalember, mifelénk, Háromszéken egy kevésbé ismert sportág és rengeteg sikere. Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang azzal került be a magyarországi sport történelemkönyvébe, hogy 2018-ban a téli ötkarikás játékokon az 5000 méteres váltó tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Mostanra nevük eggyé vált a magyar rövidpályás gyorskorcsolyával. A székely sportbarátok pénteken, a Tusványos harmadik napján találkozhattak a kiváló sportolókkal, akik Tarpai Zoltán (marketing- és kommunikációs igazgató, Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség) moderálásával beszéltek életükről, sikereikről, és arról, hogy miként vált belőlük bajnok.
A két magyarországi sportoló nem első alkalommal járt Erdélyben, hiszen 2009-ben egy verseny alkalmával Csíkszeredában is jégre léptek, de ezt követően még Bukarestben is megfordultak. „Mintegy tizennégy évvel ezelőtt kezdtünk el gyorskorizni, és amikor először felmentünk a jégre, hamar elestünk. Nagyjából ez ment egy hétig: estünk és keltünk a jégen. Már az első edzésen megszerettük ezt a sportot, és a szerelmünk lett a gyorskorcsolya, amelyet azóta is űzünk. Mi sem úgy kezdtük el ezt az egészet, hogy az élsport volt a cél, hanem elsősorban egészséges életmódot akartunk folytatni” – mesélte Liu Shaoang.
Ezekre az életmozzanatokra Liu Shaolin Sándor úgy emlékszik vissza, hogy csak negatív szavakat lehetett arra használni, mennyire tehetségesek... „Édesapánk művész, és mindig is azt szerette volna, ha mi is azok leszünk. Festeni, zongorázni taníttatott minket, amit nagyon nem szerettünk. Mindig szaladgáltunk a házban, görkoriztunk, soha nem tudtak lefektetni, és akkor döntöttek úgy a szüleink, hogy jó volna, ha a két fiú sportolna valamit. Mi mással kezdhettük volna, mint az úszással, de nagyon nem szerettük, és sportágat akartunk váltani. Jött a tél, néztük, milyen lehetőségek vannak Magyarországon, és így találtunk rá a rövidpályás gyorskorcsolyára. 2005 szeptemberében mentünk le először a gyakorló jégcsarnokba, ahol a mai napig is edzünk. Előttünk nem voltak példaképek, mint másoknak az úszásban, a vívásban vagy akár ökölvívásban, mi igazi kezdőkként léptünk először a jégre, s csak idővel fogalmazódott meg bennünk, hogy mi lehetünk azok a példaképek, akik ezt a sportot naggyá tehetik. Az egyik motivációnk az volt, hogy mi szerettünk volna lenni Magyarország első téli olimpiai bajnokai” – idézte fel a múltat a 23 éves sportoló.
Tarpai Zoltán kérdésére a magánéletükről is beszéltek a Liu fivérek. „Nagytatámat hívják Sándornak, s mindig is szeretett volna egy fiúgyermeket is, de négy lánya született. Az első unokája is lány lett, én lettem az első fiú a családban, így megkaptam a Sándor nevet. Öcsém lett a második fiú, majd következett újabb négy lány unoka... Én nagyon szeretem mindkét nevemet, mostanában a Sanyit szoktam használni, mert jóval egyszerűbb” – mondta mosollyal az arcán Liu Shaolin Sándor. Testvérét Ádónak becézik, a nevet az édesanyja adta neki egy kínai császár után.
Sándor bevallása szerint nagyon szerencsések, hogy beleszülettek mind a magyar, mind a kínai kultúrába, és sok mindent eltanulhattak ezekből. Elmondása alapján az édesapja mindig is az életre tanította őket, kemény volt velük, az édesanyjuk volt az, akihez mindig oda tudtak bújni, és elmesélhették neki örömüket-bánatukat.
„Nehéz volt, amikor eldöntöttük, hogy a sport miatt másfél évre kiköltözünk Kínába. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a döntés fogja megalapozni a további életünket és ez visz minket a sikerekhez” – jelentette ki határozottan Liu Shaoang. A történet Sándor szemszögéből is hasonlóan hangzik, csak egy picit fűszeresebb. „Tizenkét éves voltam, amikor kiköltöztünk Kínába, ahol korábban már jártunk, de ez most teljesen új dolog volt számunkra. Amikor elkezdtünk Magyarországon korcsolyázni, heti két jeges edzésünk volt, és az is egy-egy óra. Kint csak egy nap alatt négy órát edzettünk a jégen, majd következett további két óra szárazedzés. Napi hat óra tréningre váltottuk a heti három-négyet, ez hatalmas váltás volt számunkra, de élveztük és szerettük. Vannak olyan emberek, akik bajnoknak születnek, ám vannak olyanok is, akik azzá válnak, mert keményen dolgoznak. Én úgy gondolok magunkra, hogy mi nem születtünk bajnoknak, mi azzá váltunk. Ha most látnánk azt a magunkat, amely évekkel ezelőtt elkezd korcsolyázni, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy ezt a sportot nem kell erőltetni, mert a két fiú nem tehetséges. Anyuka, apuka, nagyon örvendek, hogy megismerhettem önöket, de próbálkozzanak mással, mert semmilyen tehetségük nincs a fiaiknak. Nap mint nap keményen dolgoztunk, és egy idő után már bajnokok akartunk lenni, Magyarország első téli olimpiai bajnokai, és példaképek is. Motiváltak voltunk, hálás vagyok az öcsémnek, aki minden reggel hatkor felébresztett, hogy menjünk edzésre, és hálás vagyok a csapatnak, amely körülvett minket. Az edzőmmel lépésről lépésre építettük azt az utat, azt a stratégiát, amellyel eljutottunk odáig, hogy érmeket nyerhessek, nyerhessünk” – nyilatkozta az idősebbik Liu testvér, és hozzátette: Ádóval ketten önzetlenül tudják segíteni egymást egy-egy versenyen, futamon, és mindig megpróbálják egymást a siker felé vezetni. „Ő szokta mondogatni: apa minket úgy nevelt fel, hogy mindegy, ki hozza az érmeket, ez mindig a családban lesz, és mindig a kettőnké lesz” – tette hozzá Sándor.
Liu Shaoang úgy nyilatkozott, hogy az olimpiai arany megnyerése nem valaminek a vége, hanem egy remek kezdet. „Történelmi sikert vittünk véghez, amit senki nem fog elfelejteni, de sportolókként meg kellett tanulnunk lapozni, hogy a jövőben újabb és újabb érmeket nyerhessünk. Mi most is, mindennap tudunk fejlődni, tudunk újat tanulni, és ez jó dolog” – összegzett Ádó, aki a kötetlen beszélgetés után testvérével együtt közösen fotózkodott a nagyszámú közönség aprajával-nagyjával. (tibodi)
