Menetelést szervezett vasárnap délután Bukarestben a Calea Neamului szervezet annak emlékére, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre. Az eseményen néhány száz népviseletbe öltözött személy vett részt.
A résztvevők zászlókat lengettek és olyan táblákat tartottak magasba, amelyeken többek között azt írta, hogy: „A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet”. Az egybegyűltek a Charles de Gaulle térről a diadalív érintésével a Victoriei térre vonulnak.
Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului egyesület vezetője azt mondta, hogy meghívták az eseményre a védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is.
Az eseményt kezdeményező Calea Neamului szervezet Facebook-oldalán közzétett felhívás szerint a felvonuláson jelezték részvételüket olyan szervezetek is, amelyek az úzvölgyi erőszakos temetőfoglaláson is jelen voltak, mint például az Ortodox Testvériség (a szervező egyesület ugyancsak ott volt Úzvölgyében június 6-án), a Facebookon közzétett információk szerint Zaboláról is Bukarestbe utaztak páran. Néhány hete nagyjából ugyanezek a szervezetek tiltakozást szerveztek Bukarestben a kormánypalota előtt a közigazgatási kódex általuk magyarbarátnak vélt rendelkezései ellen. (Agerpres/-ádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.