A beszélgetés irányítását magához ragadó Farkas Árpád költő bevezetőjében elmondta, a székely szó legalább annyira feljövőben van, mint amennyire lemenőben. Utalva az elhangzott összeállításra, örömét fejezte ki, hogy nem a bús székely képét elevenítette meg az előadó, hanem reménycsillaggal eltöltőt. Mert van bennünk bússágra való hajlam bőven, mondotta, de a székelynek ugyanannyira sajátja a jókedv, a humor is. Zorkóczy Zenóbia előadásának utolsó mondatából kiindulva, mely egy Páll Lajos-vers, miszerint a székely ,,győzni nem akar, csak mindent túlélni", feltette a vitaindító kérdést, elégséges-e csak túlélni?

Vetró András, Kolozsvárról származó, de 35 éve Kézdivásárhelyen élő és alkotó szobrászművész, aki itt székellyé vált azáltal is, hogy szobrokban, plakettekben formázta meg a székelység nagyjait, Kőrösi Csoma Sándor-kompozícióját mutatta be, mondva, hogy ezúttal megfogta az Isten lábát, mert sikerült megjelenítenie azt, hogy Csoma szellemisége áttöri a falakat.

Ferenczes István, Csíkszeredában élő költő, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztője kijelentette, hogy a lap által egyfajta szellemi autonómiát sikerült teremteniük. Majd egy Farkas Árpádhoz írt versét olvasta fel. Válaszul Farkas is felolvasta Ferenczesnek dedikált költeményét.

A felolvasások során Fekete Vince, Kézdivásárhelyen élő költő irodalmi glosszáiból olvasott fel, igen találóan a székely ember természetét parodizálva: a helyi ember mindent tud, sőt, mindent jobban tud. Sántha Attila szintén kézdivásárhelyi költő, a Székely szótár alkotója főleg székely tájszavakból faragott humoros versikéiből nyújtott ízelítőt, s hangoztatta, a bússágon kívül a székelyre még két dolog jellemző, a gondolkodásmódja és nyelvjárása, mely fűszerezi a magyar nyelvet.

Végül Farkas Árpád fogalmazta meg az est üzenetét, válaszolva az általa feltett kérdésre: a székelységnek nem csupán túlélnie kell, hanem állandóan felemelkednie, s ebben igen nagy feladat vár az erdélyi értelmiségre. A székelyt jellemezve feltette a kérdést: milyen a fejtartása? Több, mint a nyakasság, mint a rátarti büszkeség, mint a kedély omlása, a humornak szinte pazar eleresztése és több, mint a túlélés. A túlélés a természetes szaporulattal kezdődik, s olyanfajta bebútorozásával, mint a kultúra, ami fölfelé visz. Idézte Kazinczy igen időszerű gondolatait: ,,Amely nép nem ismer boldogságot a maga pálinkáján kívül, s képzelete sincs a maga szükségletei felől, az századok múltán sem fog előrelépni." Farkas Árpád kívánta, igyuk meg a pálinkánkat, de legyen mindig több igényünk arra, hogy boldogságot, szellemi távlatokat képzeljünk magunk elé. Válaszul Zorkóczy Zenóbia bejelentette, előadásában áthelyezi a hangsúlyt: ,,győzni!, nem akar csak mindent túlélni".