Az elmúlt hétvégén Bukarestben rendezték meg a nemzetközi birkózó Ion Cornianu és Simon László Emlékversenyt, amelyen a Sepsi-SIC négy sportolója is részt vett. Mérlegük egy második, két harmadik és egy hetedik helyezés.
A fővárosi viadalon az 50 kg-os súlycsoportban szőnyegre lépő Mădălina Linguraru három győzelem mellett egyszer vereséget szenvedett el, így teljesítménye a második helyre volt elegendő. A dobogó harmadik fokára a Sepsi-SIC friss igazolása, a târgoviștéi Maria Cioclea állhatott fel. Szintén harmadik lett az augusztus elsejétől a sepsiszentgyörgyi klubnak versenyző galaci Cătălina Axenta, aki a 76 kg-s kategóriában tette próbára magát. A mezőnyben egyedüli háromszéki fiúként ott volt Orbán Norbert is, aki a 65 kg-osok viadalában hetedik lett. Mátéfi Árpád edző érdeklődésünkre elmondta, hogy Incze Kriszta és Adina Popescu kisebb sérülés miatt nem vett rész a bukaresti megmérettetésen, amelyen felnőtt korosztályú válogatott birkózók mérték össze tudásukat, felkészülésüket.
Mint arról már beszámoltunk, a megyeszékhelyi Sepsi-SIC alakulata nemrégiben birkózó- és pályakerékpáros szakosztállyal bővült ki. Augusztus elejétől a sepsiszentgyörgyi klub átvette, leigazolta a municípiumi sportklub több birkózóját és legfőbb éremkovács edzőjét. Ilyen körülmények között a múlt hét óta Incze, Linguraru, Cioclea, Axente, Popescu és Orbán mellett Nichifor Levente is a SIC-nek versenyzik, edzésüket és felkészülésüket pedig Mátéfi mester irányítja, felügyeli. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.