A Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapata rögtön a főtáblán kezdheti meg szereplését a Bajnokok Ligája 2019–2020. évi idényében.
Az európai szövetség tájékoztatása szerint a Bukaresti Steaua visszalépése miatt felszabadult egy szabadkártya, a pályázók közül az illetékesek pedig az elmúlt évek teljesítménye alapján a Tisza-parti együttest tartották érdemesnek a megüresedett hely betöltésére. Mindez azt jelenti, hogy a címvédő Ferencváros mellett a 2017-ben győztes szolnoki csapatnak sem kell selejtezőt játszania.
A főtáblán akár három magyar csapat is szerepelhet majd: a bajnoki ezüstérmes OSC a kvalifikáció második körében kapcsolódik be a sorozatba szeptember 13. és 15. között egy négycsapatos tornán – a nyolc kiemelthez érkezik majd az első selejtezőkör nyolc továbbjutója – kell az első kettő között végezni a továbbjutáshoz, a harmadik fordulóban pedig egy oda- és visszavágós párharcban (szeptember 21. és 25.) harcolhatja ki a csoportkörbe kerülést.
Az Eurokupában két magyar klub is érdekelt lesz a selejtező első fordulójában: az Eger rendezőként a szerb VK Radnicki, a horvát Solaris Sibenik és az orosz Sturm 2002 Ruza csapatával találkozik, míg a Miskolc Máltán a házigazda Valletta, az olasz Posillipo Napoli és a francia Noisy Le Sec együttesével küzd majd az első két továbbjutó hely valamelyikéért. Ezeket a tornákat ugyancsak szeptember 13. és 15. között rendezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.