Stéphanie Frappart személyében női játékvezetője lesz az augusztus 14-én megrendezendő labdarúgó Európai Szuperkupa-mérkőzésnek.
A 35 éves bíró ezzel sporttörténelmet ír, ő az első nő, aki UEFA-rendezésű kiemelt férfi mérkőzést vezet. Az isztambuli Besiktas Parkban a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool és az Európa-ligában diadalmaskodó Chelsea találkozik egymással.
Frappart áprilisban a francia bajnokság történetének első női játékvezetője lett – az Amiens és a Strasbourg összecsapását bízták rá –, a hamarosan rajtoló idényben pedig már állandó kerettagnak számít majd a Ligue 1 bírói karában.
Júliusban ő vezette a franciaországi női világbajnokság döntőjét is, és akárcsak azon a mérkőzésen, a Szuperkupa-találkozón is Manuela Nicolosi és Michelle O’Neal segíti asszisztensként a munkáját. A negyedik játékvezető a török Cuneyt Cakir lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.