Előadást tartott pénteken az Illyefalván szervezett Koinónia-táborban Barabási Albert László világhírű fizikus.
A hálózatoktól a siker tudományáig című előadását a rendezvény résztvevői hallgatták, akik a július 29. és augusztus 4. között szervezett, A gyümölcs ideje című táborban délelőttönként több változatos témájú szakmai előadást követhettek, esténként pedig kulturális programokon vehettek részt. Erről az évente egy alkalommal rendezett tábor – mely idén a huszonkilencedik kiadásához érkezett, és miként a szervezők írják, „a lelkigyakorlat és a szabadegyetem sajátos ötvözete” – hivatalos Facebook-oldala tájékoztat. A tábor vezetője Visky András kolozsvári író, dramaturg. Barabási Albert László két évvel ezelőtt is járt Háromszéken, 2017. júniusában előadást tartott Sepsiszentgyörgyön, illetve megnyitott egy kiállítást a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. (mol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.