Afrikai népmese
Sokat meséltem már Elefánt úrról és Béka úrról, akiknek egy házban lakott a szerelmük. Egy nap Béka úr megszólította az Elefánt úr kedvesét, és azt mondta neki:
– Elefánt úr, a te kedvesed, az én lovam!
Amikor éjszaka Elefánt úr eljött, a lány megmondta neki:
– Béka úr azt mondta, te vagy a lova!
Mire Elefánt úr nyomban Béka úrhoz sietett és megkérdezte:
– Mondtál olyasmit a kedvesemnek, hogy én a lovad vagyok?
– Nem – válaszolta az –, nem mondtam.
Erre mindketten nyomban nekiindultak, hogy felkeressék Elefánt úr kedvesét, hogy megtudják tőle az igazságot. Útközben Béka úr így szólt Elefánt úrhoz:
– Nagyapó, elfáradtam, jártányi erőm sincs. Hadd üljek fel a hátadra!
– Hát ülj fel, kis unokám – válaszolta Elefánt úr.
Béka úr felült, és egy kis idő múlva megint csak megszólalt.
– Nagyapó – mondta –, le fogok esni. Hadd kössek kötelet a szádba.
Elefánt úr beleegyezett, Béka úr pedig úgy is tett. De egy kis idő múlva ismét megszólította Elefánt urat.
– Nagyapó, hadd törjek egy suhogó vesszőt, hogy azzal űzzem el rólad a moszkitókat!
– Törj – egyezett bele Elefánt úr. És Béka úr szerzett egy suhogó vesszőt.
Így közeledtek a lányhoz, aki, amikor elébe értek, felkiáltott:
– Elefánt úr! Te csakugyan Béka úr lova vagy!
(Szabó Enikő meseterapeuta gyűjteményéből)
