Boris Johnson a Brexit ellenzőiről

2019. augusztus 15., csütörtök, Világfigyelő

A brit kormányfő az Európai Unióval való „rettenetes összejátszással” vádolt meg képviselőket tegnap.

  • Fotó: Reuters
    Fotó: Reuters

Boris Johnson a Facebookon tartott élő közvetítésben úgy vélekedett, hogy az Európai Unió kevésbé hajlik a kompromisszumra az Egyesült Királysággal a brit EU-tagság megszűnéséről szóló új megállapodásról amiatt, hogy a londoni parlament ellenzi a kilépést. A konzervatív kormány miniszterelnöke azt mondta, ez növelte annak valószínűségét, hogy „az Egyesült Királyság megállapodás nélkül kényszerül távozni” október végén. Az Európai Unió kitart a Johnson hivatali elődjével, Theresa May kormányfővel elért megállapodás mellett, és nem hajlandó újratárgyalni azt. A július 24. óta hivatalban lévő új miniszterelnök azt mondta, rendezett Brexitet akar, de ehhez szükség van arra, hogy „európai barátaink” hajlandóak legyenek a kompromisszumra. A kormányfő nem sokkal azt követően fogalmazta meg bírálatát, hogy Theresa May kabinetjének pénzügyminisztere, Philip Hammond a The Times című konzervatív lap hasábjain és a BBC rádiójának közéleti 4-es csatornáján is élesen bírálta Boris Johnson és stábja Brexit-politikáját. A politikus úgy vélekedett, hogy a jelenlegi kormány elfogadhatatlan követeléseket támaszt az EU felé, és ez növeli a rendezetlen Brexit esélyét.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 88
szavazógép
2019-08-15: Világfigyelő - :

Peking „terrorizmust” emleget (Hongkongi tüntetések)

A kínai kormány tegnap ismét a „terrorizmus” szót használta a Hongkongban zajló tüntetések során történt erőszakos cselekmények kapcsán, és a tettesek mielőbbi felelősségre vonását szorgalmazta, miközben a kínai sajtóban a „színes forradalom” kifejezéssel írták le a tiltakozáshullámot.
2019-08-16: Nyílttér - :

Az utca hangja

PUSKÁS ATTILA, Sepsiszentgyörgy. Többek nevében fordulok az illetékesekhez az autóbuszok megállóhelyének paddal való ellátása érdekében. Kérésünk általában meghallgatásra talál, ezt köszönettel nyugtázzuk. Azonban még mindig van néhány állomáshely pad (ülőhely) nélkül. Ezek egyike a belvárosi református templom előtti, ahol egy keskeny, arasznyi pad is jól kiegészítené a kerítés peremét, ahova más híján leül a fáradt utas. Ez nem akadályozná a közlekedést.