Miután pénteken este a sepsiszentgyörgyi énekesnőt a nemzetközi zsűri beszavazta a legjobb tíz közé, szombaton újabb és a legutolsó megmérettetés következett, ahol egy dalt kellett előadnia.
Annamari, akárcsak menedzsmentje, Krisz Rudi Free me Inside című dalát választotta, de a műsor dramaturgiájára hivatkozva a fesztivál szervezői egy pörgősebb, látványosabb koreográfiájú dalt kértek. Így aztán a Burning került színpadra, talán az énekesnő eddigi legjobb előadásában. A díjkiosztás ünnepélyes keretek között, de rendkívül rövid idő alatt történt, hiszen csak öt díjat adtak.
― Ott álltunk a színpadon a versenyzőkkel, teli feszültséggel ― meséli Annamari ―, és hallom, hogy a műsorvezetők a nevemet kiáltják, előhívnak, és mire a meglepetéstől magamhoz tértem, Aristotel Căncescu, a Brassó Megyei Tanács elnöke már a kezembe is adta a Népszerűségi díjnak nevezett plakettet és a borjúbőrre arannyal írott, gyönyörű oklevelet. Zenei pályafutásom legfontosabb elismerésének tartom, hiszen a közönség szeretete mellett a tény, hogy a nemzetközi zsűri az első tíz közé is beszavazott, nekem pozitív visszaigazolás a színpadon eltöltött tizenkét évre. A fesztiválon való részvétel másik nagy nyeresége a sok kapcsolat, ismeretség és barátság a résztvevőkkel, a román zene, showbiznisz, média fontos képviselőivel, akik, úgy érzem, hogy most már megtanulták a nevemet. Több zeneszerző dalokat kínált, a Free me Inside a legkedveltebb számok egyike lett, a rádiók is elkezdték játszani. A nyaramat végigkísérte a felkészülés a fesztiválra, de megérte. Ezúton szeretnék köszönetet mondani családomnak, mindazoknak, akik segítettek a produkcióban, pontosabban a zeneszerzőknek, Krisz Rudinak és Spigiboynak a nagyszerű dalokért, Erdei Kati koreográfusnak és a profi Tini Dance Centernek a közreműködésért, a támogatóknak, akik a felkészülés és az előselejtezők költségeit felvállalták, de a közönség, a nézők és rajongóim szavazatai, a média segítsége nélkül ez a díj nem maradt volna Erdélyben ― nyilatkozta Annamari.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.