Hírsaláta

2019. augusztus 16., péntek, Belföld

EBBEN ÉLEN JÁRUNK. A munkára jogosult román állampolgárok 21,4 százaléka dolgozik külföldön, derül ki egy új felmérésből. Ezzel Románia orrhosszal megnyerte a pán­európai kivándorlási versenyt. Az uniós tagállamok esetében átlagban 3,9 százalék volt ugyanez az arány tavaly, ami így is jelentős növekedést mutat a 2008-as 2,7 százalékhoz képest.

A hivatalos statisztika szerint jelenleg mintegy kétmillió-ötszázhuszonnégyezer román állampolgár keresi a kenyerét külföldön, utánunk Lengyelország következik egymillió-hatszázhatvanhatezer külföldön dolgozó állampolgárral. A felmérésből többek között az is kiderül, hogy a külföldi román munkavállalóknak mindössze 23 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ezzel mienk a második „legiskolázatlanabb” csapat a szerbeké után. Ráadásul a felső­fokú végzettséggel rendelkező románok fele a képesítésének nem megfelelő, többnyire kétkezi munkát végez. (Főtér)

AZ ELNÖKÖT, HA BESZÉDET TART, SEMMI NEM ZAVARHATJA MEG. Miközben a román tengerészek ünnepén beszédet tartott Klaus Iohannis, közelében elájult egy amerikai katona, társai azonban gyorsan felkarolták, hogy ne essen össze. Feltehetően a homályos felvétel miatt a Digi24 által nőként beazonosított katona hamarosan magához tért, de az orvosok nem ajánlották, hogy tovább hallgassa Iohannis beszédét. Az elnököt annyira nem hatotta meg a történet, hogy fennakadás nélkül folytatta monoton stílusában szövegét, amiért egyesek érzéketlenséggel vádolták, hiszen mellette vitték el a fő szövetséges katonáját. (itthon.ma)

AZ ÜGYÉSZ ELNÉZTE A DÁTUMOT. Két veszélyes erőszaktevő kerülhetett szabadlábra Bihar megyében, miután az ügyükben eljáró ügyész egy nappal később nyújtotta be az előzetes letartóztatásuk meghosszabbítására vonatkozó kérvényt a bíróságra. A két magyarcsékei gyanúsított, a 22 éves Adrian Copil és a 19 éves Vasile Ţiplea ellen azért indult eljárás, mert saját otthonában erőszakoltak meg két nőt, második alkalommal a nő élettársát megverték, majd végignézették vele, ahogy megerőszakolják a barátnőjét. A belényesi rendőrök a második erőszaktétel után egy héttel kapták el és helyezték előzetes letartóztatásba őket, melynek meghosszabbításáért egy nap késéssel folyamodtak az ügyészek. A bíró pedig úgy döntött, hogy nem fogadja el, és szabadlábra helyezi a két veszélyes bűnözőt. Ellenük jelenleg hatósági felügyelet van érvényben, de az aligha gátolhatja meg őket abban, hogy újabb erőszakot kövessenek el, ha úgy tartja kedvük. (Főtér)

TÖBB ÁLDOZAT IS LEHET. Az ügyészek ásatásokat fognak végezni a következő napokban a caracali sorozatgyilkos, Gheor­ghe Dincă házának udvarán, egy, az építőiparban használatos talajszkenner segítségével ugyanis tíz olyan gyanús pontot is azonosítottak a felszín alatt, ahová a gyanú szerint Dincă eláshatott valamit. Hogy pontosan mit, egyelőre nem tudni, de az sem zárható ki, hogy a nyomozók újabb emberi maradványokra bukkannak. Az ugyanis már szerdán bebizonyosodott, hogy a caracali rém legalább két lánnyal végzett. Az ügyészek mintegy kétezer négyzetméteres területen vizsgálódnak a napokban. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 845
szavazógép
2019-08-16: Belföld - :

Elavult flottával is meg kell védeni a Fekete-tengert

A Fekete-tenger stratégiai jelentőségű térség mind a NATO-nak, mind az Európai Uniónak, védelme életbevágó fontosságú Románia és szövetségesei számára – hangoztatta Klaus Iohannis államfő a román tengerészek ünnepe alkalmából a tegnap Konstancán szervezett katonai parádén elhangzott beszédében.
2019-08-16: Belföld - :

Kötelezően a szakiskolába

Pozitívan véleményezte a társadalmi párbeszédért felelős bizottság a tanügyminisztérium azon javaslatát, hogy kötelezően szakiskolában vagy duális oktatásban folytassák tanulmányaikat azok a tanulók, akik nyolcadik osztály végén 5-ösnél alacsonyabb bejutási átlagot értek el.