Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának egész alakos szobrát avatták szombaton Kolozsváron. Gergely Zoltán szobrászművész alkotását a belvárosi unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégium között kialakított kis téren állították fel, amelyet az unitárius egyház telkéből metszettek ki és megnyitottak az utca felé.
A szoboravatás alkalmából tartott hálaadó istentisztelet után a művész a templomban elmondta: a szobor nem Dávid Ferencet ábrázolja, hanem azt, amit 2019-ben szellemiségéről, életútjáról és a ránk hagyott eszmei örökségéről gondolunk. Az ünnepség szónokai közül többen is megemlítették, az egyházalapítóról, akinek a tordai országgyűlés 1568-as, vallásbékét hirdető határozata is köszönhető, nem maradt fenn korabeli ábrázolás.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a szobor mellett elmondott ünnepi beszédében felidézte: Dávid Ferenc szász apától született Kolozsváron. Magyarul, németül és latinul is prédikált. Az ő nevéhez kötődik a vallásszabadság szellemi vívmánya, amelyet a világon először az 1568-as tordai országgyűlés fogalmazott meg úgy, hogy „hitéért senkit üldözni nem lehet”. Az unitárius püspök szerint Dávid Ferenc a reformáció igazi mintaembere volt, akinek életében a reneszánsz igazságeszménye ötvöződik a protestantizmus lelkiismeret-központúságával.
„Nincs nagyobb esztelenség, sőt, lehetetlenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiismeretet, a lelket, aki felett hatalommal csak a teremtője bír” – idézte az egyházalapítótól a püspök. Azt is megemlítette, hogy Dávid Ferenc akkor is kitartott hite és meggyőződése mellett, amikor ezért Déva várának börtönébe zárták, ahol meg is halt. Úgy vélte: az egyházalapító ebben is a jézusi példát mutatta fel, és a mártíromságot is vállalta, ha az volt az igazság melletti megmaradás egyedül igaz útja. „Nézzünk az iskolára és a templomra, és kérjük a gondviselő Istent, hogy adjon erőt megközelítőleg úgy követni a krisztusi tanítást, ahogy Dávid Ferenc tette” – fogalmazott a püspök.
A templomban mondott beszédében Tőkés László volt református püspök úgy fogalmazott, hogy Dávid Ferenc előkészítője volt a modern kori vallási és lelkiismereti szabadságnak, amelynek tényleges és teljes megvalósulása a posztkommunista Romániában és a keresztényüldözések sújtotta nagyvilágban mindmáig várat magára. Tőkés reményét fejezte ki, hogy a Magyar Országgyűlés példáját követve Románia parlamentje és az Európai Parlament is a vallásszabadság napjának nyilvánítja január 13-át, a vallásszabadság tordai kihirdetésének napját.
A hálaadó istentiszteleten prédikáló Rácz Norbert Zsolt kolozsvári belvárosi lelkész megemlítette: az unitárius egyházban 150 évvel ezelőtt fogalmazódott meg a kolozsvári szoborállítás szándéka, és e másfél évszázad alatt ez sokszor tűnhetett viccnek, de mindig voltak, akik hittek benne, és ez meghozta az eredményt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.