Augusztus 17-én a Kolozs megyei Jósikafalva adott otthont a fél-ironman Román Kupa 3. fordulójának, ahol a sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor nem talált legyőzőre.
A megmérettetésen 64 hárompróbázó rajtolt a különböző korosztályokban, akiknek 1,9 km úszást, 89 km kerékpározást és 18 km szaladást kellett teljesíteniük. A háromszéki vasember rajt-cél győzelmével ért véget a kupasorozat 3. szakasza, miután a 30 éves hárompróbázó az első próbát 29 perc, a másodikat 2 óra 36 perc, a harmadikat pedig 1 óra 36 perc alatt teljesítette. A sportolók a jósikafalvi víztározóban úsztak, a kerékpárpálya nagyon szép vidéken vezetett, azonban komoly kihívást jelentett, a félmaratont pedig a mesterséges tó melletti úton szaladták, ahol a szintkülönbség is nehezítette a versenyzést.
„Az elmúlt hetekben pihentem, hogy maradjon erőm a szezon végére is, amely nekem decemberben zárul. Egy kisebb próbatételnek szántam a versenyt, ahol csak arra figyeltem, hogy a fiatal marosvásárhelyi Kovács Szabolcs végig megnyugtató távolságra legyen tőlem. Örülök, hogy itthon is versenyezhettem, természetesen a győzelem mindig jólesik. Köszönöm Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatását” – mondta Deák Zsombor, aki legközelebb szeptemberben egy kínai nemzetközi triatlonversenyen teszi próbára magát, amelynek Changsha ad otthont.
Eredmények, Endurance Triathlon, férfi nyílt verseny: 1. Deák Zsombor 4:45:38 óra, 2. Kovács Szabolcs 4:51:48, 3. Andrei Dan Dudu 4:53:01. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.