Aláírták tegnap Brassóban a vidombáki repülőtér legfontosabb részéről, az utasterminál épületéről szóló kivitelezési szerződést. A Bog’Art Kft., az UTI Grup és az UTI Facility Management Rt. cégből álló konzorcium 145,5 millió lejért vállalta a három szintes, közel 12 ezer négyzetméteres csarnok felépítését.
A BizBrasov információi szerint a felek – az építtető Brassó Megye Tanácsa és a nyertes konzorcium – egy ütemtervben is megállapodtak. A nyertesnek három hónap alatt kell elkészítenie a kivitelezési terveket, illetve beszerezni egy sor hatósági jóváhagyást, az épület pedig az ezt követő kilenc hónap alatt készül el. Az utasterminál megépülésével a teljes beruházás 90 százalékban lesz kész.
Az aláírásra azután kerülhetett sor, hogy a versenytárgyalás eredményét két alkalommal is bíróságon támadták meg, az illetékes hatóság pedig egy nappal korábban jelentette be a végleges nyertes kilétét.
Az alagsorral, földszinttel és egy emelettel rendelkező terminálnak 11 780 négyzetméter alapterülete lesz, 14,87 méter magasra tervezik és 720 utas (360 az érkező, ugyanennyi az induló oldalon) egyidejű fogadására lesz képes, utólagos bővítési lehetőséggel. Az áfával együtt 145 581 179 lej – mintegy 31 millió euró – értékű beruházás befejezése egy év múlva várható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.