A rétyi fúvósokkal északonSvédországi bolyongások

Kissé jobbra a híres középkori svéd csillagász, Tycho Brahe aranyló búzatáblákkal és zöldellő erdőkkel tarkított, Ven nevű szigete körvonalazódott jól láthatóan. Délen a Koppenhágát Malmővel összekötő, 21 kilométeres, messze fehérlő Öresund híd nyújtózkodott. A mögöttem elterülő dániai Helsingör városának több száz éves épületei pedig középkori hangulatot árasztva hívogatták esti sétára a bámészkodót. Közben szemem sarkából a kikötő felé lejtő domboldalon kanyargó utat figyeltem egyre türelmetlenebbül, ugyanis kedves vendégekre vártam: a Rétyi Kovács András Fúvósegyesület Zenekarára. Nagyot dobbant a szívem, mikor megpillantottam a kanyarból óvatosan kibúvó autóbusz számtábláján a CV jelzést, mely kétségtelenné tette szülőföldem küldötteinek megérkezését. Könnyekkel küszködve szálltam fel közéjük, ezért csak annyit tudtam mondani: Isten hozott.

Percek múlva már a Helsingör—Helsingborg között éjjel-nappal húszpercenként induló komphajók egyikének fedélzetéről gyönyörködhettünk az elénk táruló látványban. Kronborg kastélyának karcsú tornyai büszkén feszültek neki a végtelennek, s a tömör bástyákat nyaldosó hullámok moraja még sűrűbbé szőtte az épületegyüttest körüllengő titok fátylát. Nem véletlenül álmodta Shakespeare falai közé a dán királyfi, Hamlet sejtelmes alakját. Reggel utunk Göteborg felé folytatódott. Megérkezvén, a szálláshelyünkül szolgáló Formula—1 Szálloda előtt ennek vezetője, a feketehalmi születésű Szilágyi Péter várt ránk. A minden évben megrendezett városünnep utolsó napja lévén, mindenki a központba igyekezett, ahol a Dél-Amerikából származottak színes felvonulásával kezdődött meg a városban lakó több mint 200 nemzetiség felvonulása. Népi öltözetben, sajátos zenéjük ritmusára lejtve az otthonról hozott táncokat, pillanatok alatt igazi karneváli hangulatot teremtettek, mely minket is magával ragadott. Este a házigazda meghívására többek társaságában borozással fűszerezett baráti beszélgetésen vettem részt. Amint az lenni szokott, poharazgatás közben sok minden kiderült. Péternek tavaly nyáron otthon, lánya esküvőjén tetszett meg a rétyiek magas színvonalú játéka, ezért még akkor meghívta őket Svédországba. A szót tett követte, s egynapi vendéglátásuk költségeit ő fedezvén, a zenekar ellátogathatott Göteborgba.

Ragyogó napsütésben és jó hangulatban indultunk utunk következő állomása, Tĺngagärde felé, ahol az egyháztanács elnöksége jóvoltából birtokunkba vehettük a Magyar Gyülekezeti Otthont. Festői környezetben, erdők ölén, a Tolken-tó partján található az a kis magyar szigetet képező épületegyüttes, mely nekünk három napig szállást és valódi otthont biztosított. Házi szokás szerint, a Himnusz hangjaira, melyet ezúttal a rétyi fúvósok játszottak, felvontuk a svéd és a magyar zászlót. Az ünnepi pillanatok után a megérkezés örömére rögtönzött hangverseny következett.

A Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezet szolgálati területe nagyjából a mai Magyarország plusz Erdély nagyságrendű. A nyilvántartásban szereplő mintegy 5400 lélek közel 200 településen, 15 gyülekezetbe szerveződve él. Saját templomuk vagy parókiájuk nincs, csupán a minket is vendégül látó gyülekezeti otthon, mely 1961 óta a magyar egyházi közösség tulajdona. A havonta sorra kerülő istentiszteleteiket többnyire a svéd egyháztól bérelt templomokban tartják. A szolgálatot 1990 óta a marosvásárhelyi származású Molnár Veress Pál végzi, nem csak Svédország, hanem Finnország, Észtország, Norvégia és alkalmanként Dánia magyar gyülekezeteiben is. Ez önmagában is hatalmas, egy ember erejét messze meghaladó munka, ám a magyarság érdekében végzett tevékenysége nem merül ki ennyivel. Negyedévenként Új Kéve címmel otthon is irigylésre méltó színvonalú lapot szerkeszt. Az MVSZ elnökségének, a Stockholmban székelő Erdélyi Könyv Egyletnek alapító és kuratóriumi tagja. Cselekvő résztvevője a Stockholmi Ökumenikus Önképzőkör rendezvényeinek és minden nemzetközi szervezésű nyári tábornak. Nagymértékben neki köszönhető, hogy a rétyi fúvósok rendelkezésére bocsátották az otthont. A magyarokat próbálja összefogni és anyanyelvükben megtartani a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) is. Jogelődje 1974-ben alakult, amikor néhány vidéki és stockholmi magyar vezető elhatározta, hogy megalakítja az Országos Bizottmányt. Mai formájában a szervezet 1976-ban jött létre mint a svédországi magyarság civil társadalmi egyesületeinek országos szervezete. Egy tizenhárom tagú vezetőség irányítja, melyben a stockholmi és vidéki régiók egyaránt részt vesznek. Az elnököt és a vezetőséget a tagegyesületek küldöttei választják háromévenként. A jelenlegi, többször újraválasztott elnök személyében is erdélyi embert tisztelhetünk. A szövetségnek 18 városban 34 tagegyesülete van 5675 fizető taggal. Központja a stockholmi Magyar Ház, mely 1971 óta a magyar közösségek tulajdona. 2005 júliusától egy kristianstadi ház megvásárlásával bővült a szövetség vagyona. Így Közép- és Dél-Svédország területén három magyar sziget jött létre, mely különböző, anyanyelven folyó tevékenységeknek és rendezvényeknek ad otthont, és szállást biztosít a külföldi meghívottaknak.

A főépület több ezer, értékes magyar nyelvű kötetet magában foglaló könyvtárszobájában tartottam rögtönzött előadást Kelemen Antalnak és Dálnoki Lajosnak a svédországi magyarság életéről és helyzetéről.

Tűzött a nap, mely ritka szép esemény az ország e szegletében, ahol rendszerint esik az eső. A lehetőséget kihasználva sétálni indultunk: teljes szépségében tárta elénk magát a sajátos svéd táj. Nyírfaligetekkel tarkított fenyvesek ölén nyújtózkodó, szigetekkel tűzdelt, kristálytiszta víztükör látványa fogadott. Egy tó, mely egy az országban található több mint százezerből. Miközben a lenyűgöző látványban gyönyörködtünk, a fiatalok kajakoztak és csónakáztak, és olyanok is akadtak, akik gyakorlat híján a kajakból kiborulva ruhásan lubickoltak a hideg vízben. A késő délutáni órákban az otthon körül megpezsdült az élet. A polgármester és a karnagy felesége, valamint a titkárnő néhány lány segítségével ablakokat pucolt, függönyöket mosott, a fiúk pedig füvet nyírtak. Felkérés nélkül, jókedvűen és viccelődve az állandó gondnokot nélkülöző Gyü­lekezeti Otthon és környezete csinosabbá tételén szorgoskodott mindenki. Este a szabadtéri tűzhelyen megfőzött ízletes pityókatokány elfogyasztása után a tábortűz körül felcsendült a nóta. A székely kesergőket követően csárdás ritmusára csattantak össze a tenyerek, hogy később magyar hallgatók lágy dallamára bámuljunk mélázva a lobogó tűzbe. Szomorúság és szilaj jókedv, csüggedés és csak azért is tenni akarás, lemondás és újrakezdés hangjai törtek fel a lelkek mélyéből, szálltak az éjszaka sötétjét fényükkel megtépázó csillagok felé. Néztem a lángoktól kipirult, fiatal székely arcokat, amint az éppen elhangzó dal hatására bánat árnya vagy jókedv mosolya suhan át rajtuk. Néztem a hol a könnyektől, hol az örömtől csillogó székely szemeket. Néztem őket, és megnyugodtam. Amíg gyermekeink ennyire átélik és érzik népdalaink századok mélyéről feltörő üzenetét, addig semmi sincs még veszve. Addig van remény a túlélésre és a megmaradásra. De ehhez olyan elhivatott pedagógusokra van szükség, mint Kelemen Antal tanár úr, aki tanított, oktatott és nevelt egy életen át. Nemzeti kultúrára, tudatra és önbecsülésre.

Következő nap Stockholmba látogattunk, ahol a székelyudvarhelyi származású Török Ernő barátom várt ránk. Húsz éve fővárosi lakos lévén, felkérésemre önzetlenül elvállalta az idegenvezető szerepét. Segítségével megismerkedhettünk Stockholm nevezetességeivel. Az óváros olykor sikátorokká szűkülő utcáinak több mint háromszáz éves, favázas épületei közt bolyongva belekóstolhattunk az itt uralkodó középkori hangulatba is. Később, sétánkat autóbusszal folytatva, alkalmunk nyílt általános kép kialakítására a mai fővárosról az életnek tág teret biztosító, szemet gyönyörködtető épületegyüttesek, tenger nyaldosta, erdők övezte szigeteken. Szárazföldet felszabdaló, tiszta vizű, halban bővelkedő csatornák, tavak és fjordok. Levegőt frissítő, hatalmas kiterjedésű parkok és zöldövezetek. Gondos és felelős várostervezés. A csodálatos természeti környezetbe belesimuló, egykori fényükben ragyogó régi és őket körbevevő modern városrészek. Ember és természet harmóniája. Ez a mai Stockholm. Bromma nevű részében, az Ulvsunda-kastély közelében található az a többszintes villa, mely nem csak az SMOSZ, hanem a helyi magyar egyesületek otthona is. Az ízlésesen, magyarosan berendezett otthon falai között Szentkirályi Csaga, marosvásárhelyi származású orvosnő és az őt segítők jóvoltából ízletes ebédet fogyaszthattunk el. A háromfogásos, kávéval megtoldott, otthoni ízekben bővelkedő ebéd anyagi költségét ő állta. Neki köszönhettük, hogy szülőföldünktől több mint háromezer kilométer távolságra gyönyörű, de számunkra mégiscsak idegen városban nem csak meleg étellel, hanem meleg magyar szóval és szeretettel fogadtak. Mint testvér a testvért. Másnap az augusztus 20. alkalmából tartott ünnepi hangversenyre a zuhogó eső miatt házon belül került sor. A kedvezőtlen időpont és időjárás ellenére a kézdivásárhelyi származású Csulak Kálmán és berecki felesége jóvoltából az előadásra a reméltnél többen gyűltek össze. A Rétyi Kovács András Fúvós egyesület jelenléte nem csak a közeli Borĺsból, hanem a száz kilométerre lévő Jönköpingből is ide vonzotta az elszármazott erdélyieket. Kelemen Antal rövid, érzelemdús, e nap jelentőségére és a magyar összetartozásra utaló szavai után felcsendült a Sacra Corona. A közönségnek az otthonról hozott zene szülőföldet idéző hangjai, a zenekarnak pedig a hallgatóság szemében csillogó könnyek tették emlékezetessé ezt a délutánt.

Mivel útban hazafelé a dán fővárost meg akarták tekinteni, kellő helyismerettel rendelkezvén, egy villámlátogatás erejéig oda is elkísértem őket. Így Koppenhága főterén búcsúztam el a rétyi zenészektől, karnagyuktól és a község polgármesterétől. Torkom összeszorult az elválás pillanatában, hiszen ők a szülőföldre, én pedig Svédországba tartottam. Már akkor tudtam, hogy hiányozni fognak. Az elkövetkező napokban ez be is bizonyosodott. De ez így helyénvaló, hiszen egy olyan közösségtől szakadtam el, amelyhez születésem okán és jogán természetszerűleg tartozom. Jó volt velük lenni, ízes székely beszédüket hallgatni, idegenben is otthon érezni magam közöttük. Meggyőződé­sem, hogy ők is sok szép élménnyel lettek gazdagabbak. És a tudattal, hogy egy ilyen távoli országban is létezik egy öntudatos magyar közösség, mely megbecsült része a svéd társadalomnak. Mely igényli és értékeli az otthoni hangot és szót. Melynek tagjai testvérként fogadják őket. Nehéz szívvel, de lélekben megerősödve váltunk el egymástól, hogy visszatérjünk arra a helyre, ahol Isten akaratából élnünk és szolgálnunk kell népünket, nemzetünket.

Bedő Zoltán

Helsingborg, 2008. szeptember