Az igazságügyi törvények és a büntetőjog módosítását támogató Dana Gîrbovant javasolja a Szociáldemokrata Párt (SZDP) igazságügyi miniszternek, akinek nevesítéséről a nagyobbik kormánypárt végrehajtó bizottsága döntött tegnap délután Viorica Dăncilă kormányfő javaslatára.
A maszol.ro tudósítása szerint a testület megszavazta azt is, hogy Șerban Valecát javasolják oktatási miniszternek, Mihai Fifor kormányfőhelyettest belügyminiszternek, Ana Birchall pedig megmaradna stratégiai partnerségekért felelős kormányfőhelyettesnek. Döntöttek arról is, hogy Iulian Iancu SZDP-s képviselő gazdaságért felelős kormányfőhelyettes legyen.
Mint ismert, az oktatási miniszteri, illetve a belügyminiszteri poszt a caracali tinigyilkosságok nyomán üresedett meg. A távozó tárcavezetők helyét ügyvezetőként Valentin Breaz kulturális miniszter, illetve Mihai Fifor miniszterelnök-helyettes vette át. Ana Birchall június 10-től irányítja az igazságügyi minisztériumot, és leváltása a sajtó szerint annak ellenére is meglepetés, hogy az SZDP-ben sok bírálója volt.
Dana Gîrbovan a Bírák Országos Egyesületének alapítója. Az ellenzéki sajtó emlékeztet, hogy a kolozsvári bírónő az elmúlt években messzemenően támogatta az igazságügyi törvények és a büntetőjog sokat vitatott módosításait. A bírák és ügyészek szakmai szervezetei közül az ő egyesülete volt az egyetlen, amely részt vett a módosításokat kidolgozó parlamenti bizottság munkájában.Korábbi sajtóhírek szerint Liviu Dragnea volt SZDP-elnök őt akarta igazságügyi miniszternek a hírhedt 13-as rendelet elfogadása után tisztségéből távozó Florin Iordache helyett.
Dana Gîrbovan a nevesítéséről tegnap azt nyilatkozta: „elviekben” elvállalja a jelölést, de csak akkor, ha az államfő „elviekben” egyetért a jelölésével. Erre pedig kevés az esély. A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Dan Barna tegnap máris arra kérte Klaus Johannist, hogy ne írja alá Gîrbovan kinevezését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.