Ha Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a szakértői kormányról kíván tárgyalni, akkor az MDF arra kéri, tegye azt a konzervatív párt által javasolt ellenzéki csúcs keretében — írja nyílt levelében Dávid Ibolya.
Az MDF elnöke kiemelte: értetlenül vette kézhez Fodor Gábor levelét, amelyben a szakértői kormány felállítása érdekében kezdeményezett ellenzéki találkozóra invitálja. Az MDF már augusztus 30-án találkozóra hívta az ellenzéki pártelnököket az ország kormányozhatóságának megteremtése érdekében — emlékeztetett Dávid Ibolya. Hozzátette: a Fidesz és a KDNP egyaránt elfogadta a konzervatív párt meghívását.
A Fidesz és a KDNP részt vesz az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett ellenzéki tárgyaláson is — jelentette be Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a Dávid Ibolya kezdeményezte találkozóra ma kerül sor, a Fodor Gábor által szervezettre jövő csütörtökön. Varga Mihály hangsúlyozta: a miniszterelnök a saját politikai túlélésével foglalkozik az ország sorsa helyett, ezért keresni kell azokat a cselekvőképes erőket és szövetségeseket, akikkel lehetőség nyílik a mostani hátrányos helyzet megváltoztatására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.