A radikális jobboldal előretörése várható Németországban

2019. augusztus 28., szerda, Világfigyelő

Szoros eredmény és az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali ellenzéki párt áttörése várható a németországi Brandenburgban és Szászországban tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a szavazás előtt öt nappal, a tegnap megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint.

A Bild lap megbízásából készített felmérés alapján az AfD a vasárnapi választáson mindkét tartományban előrelép a legnagyobb pártok közé, és sikere átalakítja az ország újraegyesítése után, csaknem harminc éve kialakult erőviszonyokat. Az Insa közvélemény-kutató társaság adatai szerint az is előfordulhat, hogy Brandenburgban az AfD szerzi a legtöbb szavazatot, az viszont biztosnak tűnik, hogy mindkét tartományban ellenzékben marad, mert egyetlen párt sem hajlandó vele együttműködni. Brandenburgban az ország újraegyesítése óta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az első számú politikai erő. A szociáldemokraták eddig megszakítás nélkül kormányon voltak a főváros, Berlin körül elterülő – az egykori NDK területén fekvő – tartományban. A legutóbbi, 2014-ben tartott választáson a szavazatok 32 százalékát összegyűjtve végeztek az első helyen, és folytatták a Baloldal (Die Linke) nevű, tőlük balra álló párttal 2009-ben kezdett koalíciós kormányzást.

Az Insa új adatai szerint az SPD a szeptember 1-jei Landtag-választáson 21 százalékot szerezhet, ami ugyan két százalékpontos erősödés a legutóbbi, augusztus elején készített felméréshez képest, de 11 százalékpontos visszaesés a 2014-es eredményhez viszonyítva. A 2013-ban alapított AfD ugyancsak a szavazatok 21 százalékát szerezheti meg, ami augusztus elejéhez képest két százalékpont, az öt évvel ezelőtti 12,2 százalékhoz képest pedig csaknem tíz százalékpont előrelépést jelent. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) a harmadik helyre szorulhat vissza a szavazatok 17 százalékával. A CDU-tól jobbra álló AfD mellett a Zöldek pártja lehet a másik nagy nyertes mindkét tartományban. A baloldali irányultságú ökopárt Brandenburgban 14 százalékos eredményt érhet el, ami ugyan két százalékpontos gyengülés augusztus elejéhez képest, de több mint a duplája a 2014-ben elért 6,2 százaléknak.

Szászországban a CDU a meghatározó erő, az ugyancsak a volt NDK területén fekvő tartományt az újraegyesítés óta megszakítás nélkül a kereszténydemokraták kormányozzák, vagy egyedül, vagy az SPD-vel, vagy az FDP-vel koalícióban. Szeptember 1-jén a CDU az SPD brandenburgi visszaeséséhez hasonlóan súlyos veszteségeket szenvedhet el, de továbbra is az első számú politikai erő maradhat Szászországban. Az Insa felmérése szerint a szavazatok 29 százalékára számíthat, ami egy százalékpontos előrelépés augusztus elejéhez képest, viszont 10,4 százalékpontos gyengülés a 2014-ben elért 39,4 százalékhoz viszonyítva. Az AfD várhatóan bőven megduplázza, a 2014-es 9,7 százalékról 25 százalékra emeli támogatottságát, így a második legnagyobb frakciót alakíthatja a drezdai Landtagban.

Augusztus elejéhez képest nem változott a támogatottsága. A Zöldek várhatóan majdnem megduplázzák az öt évvel ezelőtti eredményüket, a 2014-es 5,7 százalék után a szavazatok 11 százalékát szerezhetik meg, ami 5,3 százalékpontos előrelépés. Várhatóan Szászországban is elveszíti a többséget a 2014 óta kormányzó koalíció. A CDU valószínűleg akkor folytathatja a kormányzást, ha az SPD helyett a Zöldekkel állapodik meg az együttműködésről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2019-08-28: Világfigyelő - :

Bolsonaro: Brazíliát csak ne sértegessék

Brazília elfogadja a hét legfejlettebb ipari ország (G7) húszmillió dolláros gyorssegélyét az amazonasi erdőtüzek megfékezésére, ha Emmanuel Macron visszavonja „sértéseit” – jelentette ki tegnap Jair Bolsonaro brazil elnök arra utalva, hogy a francia elnök hazugnak nevezte őt.
2019-08-28: Világfigyelő - :

Magyarország védi a balti légteret

Ismét Magyarország adja 2022-től a balti légtérvédelmi misszió egyik erejét – mondta Szijjártó Péter az MTI-nek tegnap a litvániai Siauliai légi bázisról telefonon. A magyar külgazdasági és külügyminiszter abból az alkalomból tartózkodott a támaszponton, hogy idén májustól augusztus végéig Magyarország látja el a balti légtér védelmét. A küldetésben 92 magyar katona, köztük 7 pilóta és négy Jas–39 Gripen gép teljesít szolgálatot.