Augusztus 24-én és 25-én szervezték meg a 2019–2020. évi fallabda idény országos körversenyének első állomását, amelynek a kolozsvári SquashTech Squash Club adott otthont.
Az országos szintű tornára összesen 29 versenyző nevezett be öt városából, hat különböző squashklubot képviselve. A résztvevők alacsony létszámát a szervezők a még javában tartó vakációs időszaknak tulajdonították. A Kovászna Squash SKE két felnőtt és két ifjúsági játékossal indult a szezonnyitón. Legjobb eredményük a női A-divízióban érdekelt Szabó Nikole nevéhez fűződik, aki a negyedik helyet szerezte meg. Férfi A-divízióban Bodor Bence a kilencedik helyen végzett, míg Bara Hunor a harmadik meccsén lesérült, így vissza kellett lépnie, végül a tizenkettedik helyen zárta a versenyt, míg a férfi B-divízióban versenyző Andrei Cozlovschi hatodik lett.
Az országos körverseny következő állomásának a bukaresti Infinity Club ad majd otthont szeptember 20–22. között. A játékosok versenyen való részvételét Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa támogatta. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.