Heteken belül megnyitják azt a 21 kilométeres autópálya-szakaszt Lugos és Déva (Marosillye és Holgya) között, amelynek építőjével szerdán felbontották a kivitelezési szerződést – ígéri Răzvan Cuc szállításügyi miniszter.
„Két-három hét alatt el fogják végezni a szükséges javításokat, aztán megnyitjuk a pályát, és az egyéb műveleteket elvégezhetjük a forgalom mellett is.” Cuc szerint azért kérték az építő spanyol cégcsoporttól a szavatosság kitolását négy évről tíz évre, mert minőségi problémákat észleltek, és azt követően bontották fel a szerződést, hogy a kivitelező ezt nem fogadta el. A kialakult helyzetért Cuc a munkálatokat ellenőrző mérnököt és a CNAIR július elején lemondott vezetőjét, Narcis Neagát hibáztatja. A szerződés felbontásával már négyéves jótállás sem maradt erre a szakaszra, ám a román hivatalosságok szerint az eddig felszámolt büntetőkamatok fedezik a szükséges javításokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.