A politikai válság gyors megoldását szorgalmazza az RMDSZ, nem támogatja az SZDP kisebbségben maradt kormányát, és ha lesz bizalmatlansági indítvány, azt meg fogja szavazni – szögezte le Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén, amelyen hivatalossá vált, hogy a magyar érdekképviselet őt indítja a novemberi elnökválasztáson.
Kelemen Hunor felidézte: a 2016-os választás után az RMDSZ azért vállalkozott parlamenti együttműködésre a szociálliberális kormánykoalícióval, hogy nyitva tartsa a párbeszéd lehetőségét a román hatóságokkal a centenárium időszakában, idén májusban pedig az úzvölgyi katonai temető ügye miatt mondták fel a támogatást. Az RMDSZ elnöke szerint a parlamenti többség nélkül maradt kormányfőnek egy normális demokráciában már le kellett volna mondania. Nem tartja kizártnak, hogy az elnökválasztáson is induló Viorica Dăncilă halogatni próbálja azt a pillanatot, amikor jóváhagyást kér az LDSZ kilépése nyomán megváltozott politikai összetételű kormánya számára a parlamenttől, de úgy véli, hogy az általa vezetett kormány előbb-utóbb meg fog bukni. Kelemen Hunor nem akarta megelőlegezni, hogyan fog reagálni az RMDSZ arra, ha felkérést kap egy következő kormánytöbbség kialakítására, de leszögezte: sürgős megoldásra van szükség, egy elhúzódó válság ellehetetlenítené a jövő évi költségvetés megtervezését, a bizonytalanságot az ország gazdasága megsínyli.
Maga az RMDSZ megerősödve került ki az idei európai parlamenti (EP) választásból, sikerült megőriznie európai képviseletét. A rendkívül magas részvétel közepette a szövetség jelöltjeire 476 ezer szavazat érkezett, 126 ezerrel több, mint a legutóbbi EP-választáson, és több, mint 2004 óta bármelyik országos választáson – jelentette ki. A szövetségi elnök szerint a következő időszak három romániai választása közül az önkormányzati a legfontosabb az RMDSZ számára: a magyar közösségnek vissza kell szereznie Marosvásárhely polgármesteri tisztségét, meg kell tartania Szatmárnémetit, meg kell erősítenie képviseletét, hogy a következő négy évben folytathassa az építkezést.