Maradunk Dăncilăval?

Nálunk is valamiféle kormányválság alakult ki, miután a koalíció kisebbik pártja hátat fordított a szociáldemokratáknak, s bár az ilyesféle krízisek a világ jobbik részén általában nem tartoznak a jó hírek közé, Caragiale szereplőihez hasonlóan mi akár örülnénk is ennek, elvégre megszabadulnánk Viorica Dăncilătól és hozzá nem értőkből álló csapatától. Csakhogy nagyon úgy tűnik, örömünk is korai lenne, a most kialakult kormányválság ugyanis sajátos, autentikusan romániai krízis: hiába nincs már parlamenti többség a miniszterelnök mögött, könnyen megeshet, hogy jó ideig még a nyakunkon marad az egész bagázs.

Az a paradox helyzet látszik ugyanis körvonalazódni, hogy sem a kormány politikai összetételének megváltoztatásakor szükséges parlamenti elfogadáshoz nem lesz meg Dăncilăék többsége, sem pedig a bizalmatlansági indítvány elfogadásához nem lesznek elegen az ellenzék soraiban. Ráadásul a politikai szereplők többségének az az érdeke, hogy nagyon gyors hatalomváltás ne következzék be. Dăncilă tisztában van azzal, hogy a miniszterelnökséggel együtt a pártelnöki tisztségét is elveszítené, nem véletlenül szajkózza hát, hogy nem kívánnak ellenzékbe vonulni. A liberálisok sem nagyon igyekeznek átvenni a kormányrudat: a jövő évi parlamenti választásokig még van egy év, azalatt könnyen megkophat az ellenzékben még oly erősnek tűnő támogatottságuk, főként, ha a költségvetési egyensúly megőrzése végett népszerűtlen intézkedésekre kényszerülnének. Hasonló számítások vezérlik a feltörekvő Barna–Cioloș-szövetséget: önállóan most nem tudnának kormányozni, ha pedig szövetkeznének valamely „régi párttal”, az nagyban hiteltelenítené a politikai osztály megújítását hirdető szólamaikat. Még tán Klaus Iohannis elnöknek állna valamelyest érdekében valami gyors változást kierőszakolni – ötéves államelnöki mandátumának alighanem egyetlen kézzelfogható eredménye lenne, hogy nagy nehezen sikerült megdöntenie a szociáldemokrata kormányt. De esetében is csak részben igaz ez, hiszen legalább annyira szüksége is van Dăncilăékra, mint amennyire szabadulna tőlük: egyetlen valamirevaló kampánytémája ugyanis a szociáldemokraták ostorozása maradt.

A legfőbb politikai pártok érdekei tehát egy­előre abba az irányba mutatnak, hogy a következő néhány hétben a kormányválság ellenére életben tartsák a Dăncilă-kormányt. Mi pedig újabb olyan változások küszöbén állunk, amelyek nyomán valószínűleg nem változik semmi...