Imre herceg rövid életéről viszonylag kevés forrással rendelkezünk, tetteiről elsősorban a Képes Krónika és a szentek legendáriuma szolgáltat némi információt. Nem tudjuk, Istvánnak hány fiúgyermeke született, mindenesetre az biztos, hogy Imrét a sorban megelőzte egy másik herceg, akit – III. Ottó német-római császár (ur. 983-1002) nyomán – Ottónak neveztek, de ő még fiatalon elhunyt. Miután a szent életű herceg – a Képes Krónika szerint – 24 esztendősen halt meg, születését az 1007-es esztendőre teszik. Imre – bátyjához hasonlóan – Gizella királyné rokonai, a Szász-dinasztia császárai után kapta nevét, mely a Henricus – vö. II. Henrik német-római császár (ur. 1002–1024) – egyik változata volt.

A herceg minden bizonnyal gondos nevelésben részesült; tanulmányairól 1015-től vannak biztos információink, ugyanis ekkor érkezett Magyarországra Szent Gergely, aki – eredeti tervével, a szentföldi zarándoklattal ellentétben – végül a király udvarában telepedett le, és István szolgálatába állt. Imre taníttatása a későbbi csanádi püspök feladata lett, neki köszönhetően aztán a trónörökös a hét szabad művészetek mindegyikében komoly ismereteket szerzett; a herceg vélhetően elérte a kor legmagasabb iskolai fokozatait, emellett pedig a szerzetesi élethez is közel került. Ha hinni lehet a forrásoknak, Imre a veszprémi Szent György-kápolnában szüzességi fogadalmat tett, melyet élete végéig meg is tartott. Sokan azonban úgy vélik, ezt a történetet csak a későbbi legendaszerzők találták ki, hogy megalkothassák a szent életű, tiszta herceg máig elevenen élő imázsát.

Imrének mindenesetre a trónörökösi pozícióval házasodnia kellett, és bár az esküvőt megakadályozta korai halála, menyasszonyáról így is tudomásunk van. Kijelölt felesége – a király diplomáciai kapcsolataival összefüggésben – egy ismeretlen nevű bizánci hercegnő volt, feltehetően az ő taníttatására alapította meg Szent István a veszprémvölgyi görög apácakolostort. Mint a trón örököse, Imre a húszas évek végén megkapta apjától a bihari dukátust – az ország közel egyharmadát –, majd később a Dux Ruizorum címet is, ami valószínűleg a királyi testőrség parancsnokságát jelentette. Imre emellett katonai erényeit is megcsillantotta, II. Konrád (ur. 1024–1039) 1030. évi támadása során a Győr mellett kivívott győzelem ugyanis feltehetően az ő érdeme volt. Később a herceg képviselte apját a Német-Római Birodalommal kötött béketárgyaláson is, ahol a fiatal királyság megszerezte a Lajta és Fischa folyó között fekvő területet.

Imre herceg közeli trónra lépése tehát pozitív érzésekkel tölthette el az akkori Magyarországot, ám végül a gondos nevelés és oktatás, a trónörökös okulására összeállított Intelmek mind-mind hiábavalónak bizonyultak. Imre 1031. szeptember 2-án egy vadászaton vett részt a birtokán fekvő Igfán erdejében, ahol a Krónika szerint egy feldühödött vadkan halálra sebezte őt. A szerencsétlen – és a történelem során még visszatérő – baleset gyászba borította az esztergomi királyi udvart, ráadásul igen nehéz helyzetbe hozta Istvánt, hiszen egyetlen gyermeke sem maradt életben. A trónt Imre halála után az uralkodó nővérének fia, a velencei Orseolo Péter (ur. 1038–1041/1044–1046) örökölte, később pedig a Vazul-ági hercegek szerezték meg a koronát.

A szerencsétlen sorsú herceg aztán idővel tagja lett annak a családi panteonnak, melyet a keresztény magyar népi emlékezet a 11. század végére alkotott meg: az államalapító Szent István király és a hűséges feleség – a boldoggá avatott Gizella királyné – mellett Imre az engedelmes és tiszta életű gyermek mintaképe lett, akire rövid élete miatt amúgy is szeretettel emlékeztek. A herceget – édesapja, Szent Gellért püspök és két szerzetes után – 1083 novemberében avatták szentté, halála színhelyén pedig később apátságot is emeltek. Szent Imre életével az elmúlt 900 esztendőben elsősorban a fiatalok számára igyekeztek követendő példát állítani, főként „kemény tisztaságát” emelve ki erényei közül.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)