Tadej Pogacar nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát vasárnap, míg összetettben Nairo Quintana átvette a vezetést.
Az Andorra la Vella és Cortals d’Encamp közötti 94,4 kilométeren öt kategorizált emelkedő és hegyi befutó várt a versenyzőkre. Az etap elején harmincfős szökevénycsoport lépett el a mezőnytől, de a tagjait az utolsó hegyen sorra fogta be az összetett esélyeseit magában foglaló csoport. Húsz kilométerrel a cél előtt, az utolsó hegymenet elején a kolumbiai Miguel Ángel López faképnél hagyta riválisait, több mint félperces előnyt épített magának, ám egy murvás részen bukott.
A győzelmet a húszéves Pogacar szerezte meg, aki pályafutása első szakaszát nyerte háromhetes viadalon. A Vuelta három évvel ezelőtti bajnoka másodikként ért célba a hideggel és jégesővel nehezített befutón 25 másodperccel Roglic és Valverde, 38 másodperccel López előtt, így átvette a vezetést. A négy favorit között viszont továbbra is kevesebb mint fél perc a különbség. Az eddigi piros trikós, a francia Nicolas Edet több mint hat perces hátránnyal ért célba.
A hétfői szünnap után kedden a Jurancon és Pau közötti 36,2 kilométeres egyéni időfutam vár a mezőnyre, amely összesen 3272,2 kilométert tesz meg szeptember 15-ig.
Eredmények, 9. szakasz (Andorra la Vella-Cortals d’Encamp, 94,4 km): 1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Team Emirates) 2:58.09 óra, 2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 23 másodperc hátrány, 3. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 48 mp h. Az összetett élcsoportja: 1. Nairo Quintana 35:18.18 óra, 2. Primoz Roglic 6 másodperc hátrány, 3. Miguel Ángel López 17 mp h.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.