Czibor Zoltánra, az Aranycsapat néhai játékosára emlékeztek pénteken Komáromban a Czibor 90 emlékév megnyitóján. A külgazdasági és külügyminiszter, az emlékév fővédnöke és főtámogatója elmondta: Czibor pályafutása azért is különleges, mert igen viszontagságos évek és körülmények között volt képes kiemelkedő teljesítményre.
Az Aranycsapat tagjai a második világháború borzalmai, a kiépülő kommunista diktatúra, majd az ’56-os forradalom leverésének árnyékában alkottak hatalmasat. Czibor igazi, büszke magyar volt, aki nem titkolta antikommunista nézeteit. Amikor nyilatkozott, sose felejtette megemlíteni, hogy mindig a magyarok millióiért játszik, ha nemzeti színekben pályára lép – közölte Szijjártó Péter.
Most lenne 90 éves a „rongylábú” balszélső, az öntörvényű zseni, aki a magyar labdarúgás aranykorának világklasszis tehetsége volt – tette hozzá a miniszter, majd elmondta, szerinte csak annak a nemzetnek van jövője, amely őrzi hőseinek, köztük sporthőseinek emlékét.
A miniszter elmondta, az ünnepi alkalomból az általa vezetett minisztérium 50 millió forinttal támogatja az emlékév megrendezését, Czibor Zoltán komáromi szobrának felállítását és a róla szóló musical színre állítását.
A rendezvényen bemutatták a Csák Attila szobrászművész által tervezett alkotás látványtervét, valamint megnyitották a Czibor pályafutásához kötődő relikviákból rendezett, Arany pillanatok című vándorkiállítást.
Ramón Alfonseda, a Barca Veteránjátékosok Szövetségének elnöke a húszas évek Barcelonájának mezével ajándékozta meg a szervezőket és az egykori focisták megjelent leszármazottjait.
Az eseményen részt vett Czibor Zoltán két lánya, Erzsébet és Írisz, ifjú Kocsis Sándor, valamint Kubala László fia és unokája.
Az est a Czibor, a Rongylábú című musical ősbemutatójával ért véget a Magyarock Dalszínház előadásában.
Czibor Zoltán a Komáromi MÁV-ban kezdte a pályafutását, majd többek között játszott a Ferencvárosban, a Honvédban, a Barcelonában és az Espanyolban. A válogatottban 1949–1956 között 43 mérkőzést játszott és 17 gólt szerzett. Tagja volt az angolok ellen a Wembleyben 6:3-ra győző csapatnak. Olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.