Tízéves a Zöld Nap Egyesület
A Zöld Nap Egyesület csütörtökön 19 órától ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A születésnapi esemény során az érdeklődők betekintést nyerhetnek az egyesület munkájába, tevékenységeibe, megismerhetik eddigi eredményeiket és céljaikat.
2009 nyarán a Zöld Nap Egyesület azért jött létre, hogy tudatosítsa a háromszéki társadalomban, hogy az ökológiai és a társadalmi problémák kölcsönhatásban állnak egymással.
Röviden
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. Ma 13 órától Felsőrákoson, csütörtökön Vargyason a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, emellett szelektív hulladékot gyűjt a Tega. 5 kg leadott üvegért cserébe 0,5 liter Igazi Csíki Sört adnak (síküveget nem fogadnak el).
ÁRAMSZÜNET. Előpatakon péntekig naponta 9–16 óráig az Ojtoz utcában; Hetében csütörtökön 8–16 óráig; Albisban, Dálnokban, Maksán és Sepsibesenyőn csütörtökön 9–15 órái szünetel az áramszolgáltatás.
JOGI SZOLGÁLAT. Balogh Klára jogtanácsos ma 13–15 óráig fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsadást igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
ASZTALITENISZKLUB. Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedbeli Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
MESTERKEDÉS KÉZDISZÉKÉRT. Újabb tevékenység lesz csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Borudvarban. A Felső-háromszéki Kézműves Egyesület jóvoltából és részvételével foglalkozást tart Szabó Erzsébet (csuhészobrászat), Gál Klára (origami, horgolás) és Pászka Éva (cérnagrafika, hímzés).
MERT KUPA. Szeptember 7-én második alkalommal rendezik meg a MERT–MPP focikupát a Sepsi Arénában 30 év feletti játékosoknak. Érdeklődni a 0745 920 988-as telefonszámon lehet.
Kaphatók a jegyek a pulzArt7-re
Elkezdődött a hetedik pulzArt kortárs művészeti fesztivál előadásaira szóló jegyek árusítása a sepsiszentgyörgyi városi kulturális szervezőirodában és a biletmaster.ro webáruházban. A négynapos, szeptember 19–22. között rendezendő esemény kínálata igyekszik lefedni a művészeti ágak nagy részét oly módon, hogy a meghirdetett programpontok illeszkedjenek az ez évi tematikus Diákok éve koncepcióba is. Az érdeklődők számíthatnak koncertekre, színházi előadásokra, bábelőadásra, kiállításokra, irodalmi programokra, filmvetítésre és műhelymunkákra egyaránt.
Nyolcbelépős programpontra lehet jegyet váltani a városi kulturális szervezőirodában, amelyek ára 10 és 30 lej között mozog. A diákok és nyugdíjasok 50 százalékos kedvezményben részesülnek, viszont a kedvezményes jegyek kiváltása csak személyesen, diákigazolvány vagy nyugdíjszelvény felmutatásával lehetséges a hétfőtől csütörtökig 9–16, péntekenként 9–13 óráig nyitva tartó kulturális szervezőirodában.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16.30-tól Angry Birds 2. – finn–amerikai animációs kalandfilm, román felirattal és románul beszélő; 18.30-tól Pompon Klub – angol vígjáték, magyarul beszélő; 18.45-től Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása – amerikai akcióthriller, román felirattal; 20.15-től Volt egyszer egy… Hollywood – amerikai–angol krimi, dráma, thriller, román felirattal; 21 órától Raoul Taburin – francia–belga vígjáték, román felirattal.
Telefon: 0787 526 102. Honlap: arta.cityplex.ro.
Zene
AZ ÜTŐS NYÁR SEPSISZENTGYÖRGYÖN! programsorozatban augusztus 16-ára tervezett learn2drum-koncert az időjárás miatt elmaradt. A koncertet ma 20 órától tartják meg a főtéri kőszínpadon. A produkcióban diákok, a learn2drum dobiskola növendékei lépnek fel nyílt óra keretében.
Bábszínház
CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. Ma 18 órától, csütörtökön pedig 11 órától új szereposztásban játsszák A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást Sepsiszentgyörgyön a bábszínház stúdiótermében. Jegyfoglalás Csüdöm Eszternél a 0755 335 400-as telefonszámon. Jegyeket váltani 7 lejért a helyszínen lehet az előadások előtt fél órával.
Hitvilág
HÁZASPÁROK LELKI HÉTVÉGÉJE. A Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ idén is megszervezi a házaspárok lelki hétvégéjét szeptember 20–22. között Csíksomlyón a Jakab Antal Tanulmányi Házban. A program célja, hogy a házastársak újra egymásra találjanak, és Istenben feltöltődve, megerősödve vállalják a házasság küldetését, hogy a szerelmükben fogant álmaikat megvalósíthassák, házas- és családi életüket még szebbé, még értelmesebbé, gyümölcsözőbbé alakíthassák. A hétvége tervezett témái: A házasság apró varázsai, Az újrakezdés öröme egy párkapcsolatban, Mennyit jelent egy cseppnyi idő a házasságban. Jelentkezni lehet szeptember 17-ig a csalad.ro oldalon.
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adása: 6 órától napindító gondolatok, 6.15-től zsolozsma – reggeli dicséret a karmelita nővérekkel, 6.40-től Ébredjen a Mária rádióval!, 9 órától imaszándékok fogadása, 9.15-től dicsőséges rózsafüzér, 12.15-től Déli magazin. Honlap: mariaradio.ro.
Kovásznai Napok
Idén szeptember 5–8. között tartják a Kovásznai Napokat, amely a brassói Castelanii Zenekar La belle musique francaise című nyitókoncertjével kezdődik csütörtökön 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban. Meghívott: Kertész János és Opra Mónika.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utca 10. szám alatti Transfarm (telefon: 0267 315 136 éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.