Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

PulzArt7: színház kamaszokról kamaszokkal, nem csak kamaszoknak

2019. szeptember 5., csütörtök, Magazin

Az idei pulzArt utolsó napján, szeptember 22-én kétszer, 11 és 15 órától is látható lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciója, a kizárólag kamaszokat, diákokat szerepeltető Concord Floral a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban.

A Digital Natives (Digitális bennszülöttek) az Európai Színházi Unió (UTE) által több tagszínházat tömörítő nemzetközi színházi projekt, amelyben a különböző generációjú alkotók lehetőséget, teret és időt kapnak az egymás iránti őszinte, előítéletektől mentes kíváncsiság megélésére.

Ennek kapaszkodója Jordan Tannahill fiatal kanadai drámaíró Concord Floral című drámája, melyben fülhallgatós-mobiltelefonos kamaszok vallanak saját világukról: digitális szokásaikról, problémáikról, szüleik aggodalmairól, a bűntudat, szexualitás, vágy, kirekesztettség megéléséről egy „szinte thriller” színpadi produkcióban. Arról, hogy egy zsigeri reakció, egy meggondolatlan gesztus milyen következményekkel járhat egy ilyen közösségben.

Mindannyian – alkotók, előadók és nézők – olyan színházi élmény részesei lehetünk, amelyben a generációk közti különbségek elmosódnak, közös dimenzióba kerül fiatal és felnőtt, szülő és gyermek. Az előadás olyan általános érvényű témákat boncolgat, mint a bűntudat, szexualitás, meggondolatlan gesztusaink visszavonhatatlan következményei, az elkerülhetetlen közösségi létben rejlő magány, s teszi mindezt ennek a különleges generációnak a szemszögéből.

Az előadás magyar nyelvű, román és angol feliratozással. Erős vizuális és hanghatások használata miatt az előadás megtekintése terhes anyáknak, epilepsziásoknak, valamint pacemakerrel rendelkezőknek nem javasolt. A jegyek már kaphatóak a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában és online a biletmaster.ro webáruházban. A teljes árú belépő 20 lej, a kedvezményes jegy 10 lej (a kedvezménnyel és a jegyvásárlással kapcsolatos további információk a pulzart.ro web­oldalon találhatók).

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2019-09-05: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, testvér, sógornő, keresztmama, unokatestvér, rokon, barát és ismerős, a kökösi
özv. PLUGOR ANDRÁSNÉ
CSÚSZ ANNA
életének 81. évében örökre megpihent.
Megpihent egy szív, lehanyatlott két kéz, mely fáradhatatlanul küzdött szeretteiért.
Drága halottunk földi maradványait 2019. szeptember 6-án, pénteken 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a kökösi ravatalozóházból.
Pihenése legyen csendes,
emléke áldott.
A gyászoló család
4313659
2019-09-05: Magazin - Matekovics János Zoltán:

A szeretet és a szégyen között (Kötetlen beszélgetés Jónás Tamással a Szimplában)

A késői óra ellenére sokan voltunk a sepsiszentgyörgyi Szimplában, ahol a Manus Őrkői Cigánytalálkozó részeként Jónás Tamás magyarországi író-költővel Csernátoni Loránd beszélgetett. A téma a cigány irodalom volt, ugyanakkor az Egon- és Herder-díjas költő néhány személyes vallomása mellett felolvasott verseiből.