Tízes a biztonságért! címmel országos bűnmegelőző és tájékoztató programot indít a belügyminisztérium kihelyezett megyei egységeinek közreműködésével. A holnaptól két héten át tartó háromszéki kampányban részt vesz a Kovászna megyei rendőrség, csendőrség, a katasztrófavédelmi felügyelőség, a kábítószer-ellenes központ és az emberkereskedelem elleni hatóság. A programról Tóth Zsigmond, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője számolt be tegnap.
A tevékenységek három síkon zajlanak: igyekeznek megszólítani a tanulókat, szülőket és pedagógusokat is. Tíz iskolában szerveznek tájékoztató rendezvényeket, továbbá szórólapokat osztanak forgalmas helyeken, mint vasútállomás, tanszerboltok, valamint falunapok.
Tóth Zsigmond közölte, az elmúlt tanévben 15-ről 18-ra nőtt az iskolai bűncselékmények száma, de így is mélyen az országos átlag alatt áll a megye. A 18 közül 8 bántalmazás (eggyel több, mint korábban), 6 lopás (eggyel kevesebb, mint előzőleg), 4 más jellegű bűncselekmény. Utóbbiak jellegét újságírói faggatózásra sem árulta el a rendőrtiszt, de biztosított, nem erőszakos jellegű és nem kábítószerhez kötött.
A tájékoztató során viszont kiderült: négy bűnügyi iratcsomó arra vonatkozik, hogy gyerekek iskolába járását gátolta meg szülő. Mint újabb rákérdezésre megtudtuk, egyazon családról van szó. A rendőrtiszt elmondta, három-három bántalmazás Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen, egy Baróton, egy pedig falusi környezetben esett meg, két lopás Sepsiszentgyörgyön, három Kézdivásárhelyen, egy Baróton.
Az iskolai tájékoztatókon a személyi biztonságról, a helyes közlekedésről, a biztonságos internethasználatról is szó lesz. Tapasztalat szerint utóbbi téma igen érdekli a diákokat. Igyekeznek azt is tudatosítani bennük, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, s főleg ne szálljanak be idegen gépkocsiba.
A rendőrtiszt elmondta, az iskolakerülés visszaszorítására is törekednek. Sajnálattal jegyezte meg, hogy az elmúlt tanévben végzett ellenőrzések során minden alkalommal kaptak el lógókat.
Az iskolai évben a rendőrök jelen lesznek a tanintézmények környékén, gyalogátjáróknál. Arra kérik a sepsiszentgyörgyi szülőket, tanévnyitáskor lehetőleg ne gépkocsival vigyék iskolába a gyerekeket, mert a város utcáin zajló munkálatok miatt forgalmi dugókra lehet számítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.