Az Interpolon keresztül kért Moszkva információt Washingtontól annak az Oleg Szmolenkovnak a hollétéről, aki amerikai sajtóértesülések szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékes orosz informátora volt és akit két évvel ezelőtt a tengerentúlra szöktettek – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő tegnapi moszkvai sajtótájékoztatóján.
„Oroszország egy állampolgárának egy idegen állam területén a családjával együtt nyoma veszett” – mondta Zaharova. Hozzátette, hogy Oroszországban bűnvádi eljárás indult azt követően, hogy Szmolenkovék 2017-ben montenegrói nyaralásuk során eltűntek. Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai tanácsadója tegnap elzárkózott a Szmolenkovra vonatkozó kérdések megválaszolásától. Még arra sem volt hajlandó felelni, hogy ismeri-e a férfit, akivel kapcsolatban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban elismerte, hogy az elnöki apparátus alacsonyabb beosztású munkatársa volt, de szavai szerint nem állt közvetlen kapcsolatban az elnökkel. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az amerikai elnökválasztási küzdelem folyamán fel fognak még bukkanni további hasonló kémtörténetek, amelyek gyanút keltenek Oroszországgal szemben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.