Az olimpiai kvóta megszerzésének reményében lép szőnyegre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta, aki a tizennégy fős román válogatottal közösen a napokban a Kazahsztánban zajló felnőtt kvalifikációs birkózó-világbajnokságon vendégszerepel, amelyre közel ezer versenyző nevezett. A Sepsi-SIC sportolója a 62 kg-os súlycsoportban lesz érdekelt, s mi, háromszéki sportkedvelők nagyon reménykedünk jó szereplésében.
Az olimpiák előtti vb-knek mindig kiemelt jelentőséget ad az ötkarikás szereplés kivívásának lehetősége, az ideinek pedig ebből a szempontból a korábbiaknál is nagyobb a súlya, mivel a sportág indulóinak létszámát alaposan leszűkítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A kategóriák száma nem változott Rióhoz képest, Tokióban mindhárom – kötöttfogású, szabadfogású és női – szakágban hat-hat súlycsoportban rendeznek küzdelmeket, ám 20-ról 16 fősre apadt a mezőny. Mindez azt jelenti, hogy a kvalifikációs szisztéma módosult, négy helyett már csak három lehetősége van a birkózóknak a kvótaszerzésre. A világbajnokság ugyanakkor a 2015-öshöz hasonlóan hat-hat kvótát ad kategóriánként, azaz minden versenyző, aki éremért birkózik a kazah fővárosban, az kivívja országának a tokiói szereplés jogát. A vb-t követően viszont jövőre már csak egy-egy kontinentális és kvalifikációs világversenyre kerül sor, ezeken pedig csak a döntősök szereznek kvótát. A néhai Asztanából lett Nur-Szultanban szombaton rajtol a küzdelem, a mezőnyben pedig ott van Sepsiszentgyörgy legjobb és az ország legjobbjai közé tartozó Incze Kriszta is.
A Sepsi-SIC sportolója a román delegációval már múlt héten elutazott Kazahsztánba, s a feszült tempójú edzésprogramja mellett szakított arra is időt, hogy válaszoljon a Hétfői Sport kérdéseire. – A felkészülés elég jól sikerült, és sérülésmentes volt – nyilatkozta a háromszéki birkózólány. – Elégedett csak akkor leszek vele, ha sikerül elérnem a vb előtt kitűzött céljaimat. A felkészülést soha sem elég egyik napról a másikra csinálni, folyamatosan és egyre többet kell dolgozni, hiszen minden verseny után egyre nagyobbak az elvárások – tette hozzá Incze, aki már több mint egy hete Kazahsztánban van. – Már várom, hogy szőnyegre léphessek. Eddig közösen edzettünk más országok birkózóival, de csütörtök óta mindenki külön-külön készül – folytatta a többszörös román bajnokunk, aki bevallotta, hogy nagyon izgul. – Az a célkitűzés, hogy ott legyek az első ötben, de azért nem elégszem meg az ötödik hellyel, hiszen vb-éremre pályázok. Ha csak az ötödik helyet sikerül megszereznem, akkor is nyertem, mert az első öt mehet a jövő évi tokiói olimpiára – jelentette ki határozottan Kriszta, aki nagyon nehéz küzdelemre számít, mivel a nevezési lista szerint összesen harminchatan vannak a súlycsoportjában.
A unitedworldwrestling.org internetes portálon olvasható hírek szerint a 62 kg-os kategória mezőnyében ott lesz a címvédő és kétszeres Európa-bajnok bolgár Taybe Mustafa Yusein, az idei Pánamerikai Játékok győztese, a brazil Lais Nunes De Oliveira, a 2018-as vb-ezüstérmes és U23-as világbajnok japán Yukako Kawai és az idei Európa-bajnokságon bronzérmet szerző magyar Sastin Marianna, hogy csak a legjobb négy sportolót soroljuk fel. Incze Krisztának nem kell megilletődnie ellenfelei dicsőséglistájától, hiszen márciusban ezüstöt szerzett az U23-as Európa-bajnokságon, majd áprilisban második lett a felnőtt birkózók bukaresti kontinenstornáján és júliusban bronzérem került a nyakába a minszki Európai Játékokon.
A kvalifikációs birkózó-világbajnokság előzetes programja szerint szerdán tartják a 62 kg-os súlycsoport sorsolását, csütörtök reggel kerül sor a kötelező orvosi vizsgálatokra, majd azt követően rendezik meg a selejtezőket. Délután következnek az elődöntők, míg pénteken a vigaszági vetélkedők és a finálé van műsorra tűzve.
Hajrá, Incze Kriszta! Egész Háromszék neked szurkol! (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.