A négyszeres bajnok és kupagyőztes Sepsi-SIC együttese pénteken és szombaton játszotta első két felkészülési mérkőzését, amelyen a magyarországi PEAC-Pécs ellen lépett pályára a Sepsi Arénában. A csapatok osztoztak a hétvégi győzelmeken. Az első összecsapást a szintén Európa-kupára hangoló vendégek nyerték meg, a másodikon már a Zoran Mikes irányította alakulat diadalmaskodott. A pénteki meccs előtt a Sepsi-SIC klub- és csapatbemutatót is tartott, amelyen a nagyszámú közönség megismerkedhetett a sepsiszentgyörgyi sportklub mind az öt szakosztályának – kosárlabda, asztalitenisz, kerékpározás, birkózás és kézilabda – sportolóival és edzőivel.
A Sepsi-SIC számára a pénteki erőfelmérő találkozó az első meccs volt ebben az előszezonban, a magyar vendégeknek viszont már a negyedik. Ennek ellenére a szentgyörgyi zöld-fehérek kezdték jobban a meccset, ám a 7. percben már vezetett a Pécs (10–12). Az első negyed 16–16-os eredménynél ért véget, s a második szakasz pontszegény küzdelmet hozott. Az első félidő 22–24-es állásnál ért véget, s Zoran Mikes tanítványai minimális hátrányban vonultak szünetre. A térfélcserét követően egyre jobban játszottak a vendégek, de kosaraslányainknak sikerült lépést tartaniuk velük (38–39). Az utolsó tíz percben sokat hibáztak a szentgyörgyiek, s ezt használták ki Meszlényi Róbert tanítványai, akik végül 48–56-ra győztek.
Eredmény: Sepsi-SIC–PEAC-Pécs 48–56 (16–16, 6–8, 15–15, 11–17). SIC: Gödri-Părău 5, Givens 7, Pašić 4, Mandache 20/9, Butler–Demeter, Orbán 4, Cătinean, Mîrne-Nagy, Vučetić 2, Topuzović 6, Kovács. Edző: Zoran Mikes. Pécs: Conwright 19/6, Wentzel, Szabó 9/3, Hegedűs 11/3, Bravard 5–Sánta 2, Horobets, Gémes 2, Ruják, Kaposi 8. Edző: Meszlényi Róbert.
Szombaton már egy határozottabb Sepsi-SIC lépett pályára, s annak ellenére, hogy a negyed felénél még a pécsiek voltak előnyben (6–7), a játékrészt 20–15-re a mieink nyerték meg. A második szakaszban is a Mikes-lányok irányították a küzdelmet, akik 10 ponttal is vezettek (27–17) és hatpontos előnnyel zárták az első félidőt (43–37). A fordulást követően megváltoztak az erőviszonyok, s a 25. percben már a PAEC-Pécs ledolgozta hátrányát és vezetett is egy ponttal (45–46). A folytatás kiélezettebb csatát hozott, s 49–50-es állásról rajtolt a találkozó utolsó negyede. A zárójátékrész ismét a házigazdáké volt, amely végül 66–57-re nyert, ám még van, amin csiszolnia csapatunknak.
Eredmény: Sepsi-SIC–PEAC-Pécs 66–57 (20–15, 23–22, 6–13, 17–7). SIC: Gödri-Părău 12/3, Pašić 2, Givens 9, Mandache 12/6, Butler 6–Demeter 4, Orbán, Mîrne-Nagy 1, Vučetić 10, Topuzović 7/3, Kovács 3/3. Pécs: Conwirght 16, Wentzel 2, Szabó 2, Hegedűs 9, Bravard 15/3–Sánta 1, Horobets 2, Gémes, Kaposi 7, Ruják 3, Varga, Vojinovic. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.